Ezt az üzenetet rögtön a BL-döntő lefújása után küldte Kolumbán kolléga, majd reggel egy videóval rögtön alá is támasztotta, miért.

Van mit ünnepelnie a Manchester City játékosainak, és ebben Jack Grealish az egyik legprofibb. 2020-ban szexpartit tartott a pandémiás lezárások közepette, tavaly alsógatyában, beton részegen partizott nyaralás közben, és most, a bajnoki cím és a kupadöntő után is megmutatta, hogy az ivásról is annyit tud, mint a cselezésről.

Akkor a BL-döntő után mire számíthatunk? Még a mez sem került le róla, de már módosult a tudatállapota.

@ignaciomiguelez

#Grealish saliendo del estadio, el alma de la fiesta del #ManchesterCity #championsleague

♬ sonido original - Ignacio Miguélez

Egy kicsit ad most az érzésnek Grealish, aztán majd rendbe hozza magát egy kis máriatövis-kivonattal. Triplázás után belefér.

Ez is Grealish:

„Köszönöm Pepnek, hogy annyira hitt bennem. Ő egy zseni”

Mutatjuk, mit nyilatkoztak a Bajnokok Ligája főszereplői.

Minden idők legdrágább angol futballistája nem tudta megmutatni a térképen, honnan származik

Nem a földrajztudásáért fizettek 115 milliót, az egészen biztos.

Ledobtuk a hajunkat a hétvége legjobb focis fotójától

Nem vagyunk hívei az ilyen hajledobós, elcsépelt bulvárcímeknek, de most érteni fogod, miért írtuk ezt.

(Fotó: Francois Nel - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve