Az alapvonal mögött melegítő cserejátékos okozta a bajt, ami azért minimum ritka.

A portugál másodosztályban történt meg ez a példátlan eset, a Sporting B egyik melegítő játékosa, ha csak centikkel is, de a pályán belül vette le a labdát. Ez a felelőtlen hülyeség – még ha jót is akart azzal, hogy ne pattanjon el messzire a labda – pedig azt jelenti, hogy még játékban volt a labda, ami súlyos következményekkel jár 2013 óta.

A szabálykönyv 3. szabályának 7. alpontja szerint, ha egy adott csapathoz tartozó személy (hivatalos csapatképviselő, cserejátékos, lecserélt játékos, vagy kiállított játékos) még játékban levő labdába ér bele a pályán, az büntetést von maga után – szabadrúgást vagy tizenegyest, attól függ, hol történt a játékba avatkozás.

Ha a sportingosok nem is, de az Académica egyik játékosa, és ami fontosabb, a játékvezető is ismerte a szabályt, így tizenegyest adott, amin teljesen megrökönyödtek a Sporting-játékosok.

2013-ban egy brazil negyedosztályú csapat gyúrója kétszer is a gólvonalon mentett, ám akkor még nem volt szabály arra, hogy ez tizenegyest ér, ezért módosítottak a szabálykönyvön.

(via Index)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés