Paulo Dybala esetleges eligazolása továbbra is téma a nemzetközi sportsajtóban.

A Juventus támadója az elmúlt szezonban szorult ki a kezdőcsapatból, Maurizo Sarri nyári érkezése után pedig egyre több olyan hírt lehetett olvasni, hogy az argentin még az idény kezdete előtt klubot válthat.

Korábban a Manchester United volt képben, most viszont az angol sajtó azt írja, a BL-döntős Tottenham is élénken érdeklődik Dybaláért. A Spurs az előző néhány évben híresen keveset igazolt, most nyáron viszont érkezett klubrekordért a francia Ndombélé.

A Tottenham másfél év után igazol újra, és rögtön nagyot húz

A piac egyik legjobb elérhető belső középpályásával erősít Pochettino.

Az angolok elvileg már felvették a kapcsolatot a Juventusszal, a torinóiak állítólag 90 millió eurót kérnek Dybaláért, ha a Tottenham ezt megadja, akkor egy nyáron belül kétszer igazolhat klubcsúcsért a londoni klub.

A 23-szoros argentin válogatott Dybalát 2015-ben vette meg a Juve, eddig 182 meccsen 72 gólja és 30 gólpassza van a klub színeiben.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.