Őrlángon pislákolva is bemenetelt a döntőbe a Liverpool, de azért jár a taps a Romának is.

Nem lehet panasz a Bajnokok Ligája elődöntőire, a Real és Bayern után a Roma és a Liverpool is remek meccset játszott. Mivel az első meccsen ötöt rúgva háromgólos előnye volt a vörösöknek, egyértelmű volt, hogy kirántott karddal kell előre mennie az olaszoknak.

Ennek az lett a következménye, hogy Mané már a 9. percben majdnem lehetetlenné tette a fordítást.

Mané 0–1

Azonban a Pool besegített kicsit, Lovren arcon rúgta Milnert, ezzel ismét pislákolt némi remény.

Milner 1–1

De erre is volt válasza a Liverpoolnak, a 25. percben már annyi gólnál jártak, mint a Romának az Anfielden, ami azért jelezte, itt csak egy csapatnak van esélye a döntőre.

Wijnaldum 1–2

De a Roma nem adta fel, Dzeko egyenlített az 52. percben, majd Nainggolan duplázott. Előbb egy bivalyerős lökettel, majd egy nevetséges tizenegyesből.

Dzeko 2–2

Nainggolan 3–2

Nainggolan 4–2

A Liverpool a két meccsen egyértelműen jobb volt, de azért ezen a meccsen is volt néhány jelenet, ami videobíróért kiált. Dzekót les miatt állították meg, nem volt az, Alexander-Arnold kézzel akadályozott meg egy gól, Klavan viszont nem kezezett a tizenegyes előtt.

Ami biztos: a döntőt a Real Madrid és Liverpool játssza május 26-án Kijevben

BL-elődöntő, visszavágó

AS Roma–Liverpool 4–2 (1–2)

  • Gól: Milner – öngól; ill. Mané, Wijnaldum
  • Összesítésben 7–6-tal Liverpool a döntős.

(Fotó: Julian Finney/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés