Megdöbbenve írtuk meg, hogy a nem oly rég még a magyar foci legnagyobb reménysége elhagyva az MLS-t Katarba igazolt, pedig még csak 27 éves. Azóta kiderült pár ok, hogy miért.

Mondjuk nyilván senkinek sem lesz újdonság, hogy az al-Garafa elsősorban nem álmai csapata Némethnek, hanem álmai nyugdíjpénztára. A katariak 3 millió dollárért (860 millió forint) vették meg a csatár játékjogát, és Krisztián sem fog szűkölködni. A Blikk azt írja, az MLS-ben évi 250 ezer dollárt (71 millió forint) kereső támadó

1,5 millió dolláros (430 millió) éves fizetésért írt alá a katariakhoz.

De a hivatalos bejelentésre még várni kell, és azt sem tudni, mennyi időre, de azt rebesgetik, csak fél évre.

Storck kapitány viszont egyéb, sportszakmai okokat is felvázolt: "A katari bajnokság áprilisban véget ér, ez pedig azt jelenti, hogy Németh­ Krisztián egész májusban velünk készülhet."

Ezzel szemben a Sporting Kansas City csak márciusban kezdi meg az új idényt, és az az Eb alatt is tart majd, vagyis csak az utolsó pillanatban eshetett volna be a felkészülésre.

Ha ezeket a szempontokat nézzük, és Németh fél év után, egy jó Eb-szerepléssel a háta mögött pattan Katarból Európába, akkor összességében ez egy jó döntésnek tűnik. Fél év alatt közel félmilliárd forintot keresne, és az Eb-keretbe kerülésért folytatott harcban is előnyt élvezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés