Hosszú idő után nyert a City egy topcsapat ellen.

Ugyan öt forduló óta veretlen a Man. City a bajnokságban, azonban igazán nagycsapatot nem tudott legyűrni, a Bajnokok Ligájában is leolvadt a PSG ellen. A Chelsea ugyan épp nincs a legjobb passzban, de ettől még topcsapatot épített Maresca.

Egy félidő alatt hat gól és City-leolvadás a BL-rangadón

A Manchester City két góllal vezetett Párizsban, de végül kettővel a PSG nyerte meg a szerdai nap rangadóját a Bajnokok Ligája alapszakaszában.

A City rémesen kezdett, a csapat új igazolása, a fiatal üzbég védő, Khusanov hatalmas bakija után korán vezetést szerzett a Chelsea. Úgy tűnik, hátrányban jobban megy Guardiola együttesének, Gvardiol révén egyenlített, majd Haaland a vezetést is megszerezte. Ehhez viszont két kapus kellett: Éderson 60 méteres passza és Sánchez egészen amatőr kifutása.

A végén Foden bebiztosította a győzelmet, már nem maradt ideje a Citynek leadni az előnyt.

  • Manchester City–Chelsea 3–1
  • Gól: Gvardiol 42., Haaland 68., Foden 87., ill. Madueke 3.

Guardiola szerint megérdemlik, ha kiesnek a BL-ből

Nagyon nehéz helyzetbe került a Manchester City a PSG elleni vereség után.

(Fotó: Alex Livesey - Danehouse/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.