Instagramon szólalt meg először Neymar a brazilok kiesését követően.

Brazília és Neymar Katarban sem ért fel a csúcsra. A horvátok elleni negyeddöntő hosszabbításában Neymar ugyan vezetést szerzett, de Horvátország előbb egyenlített, majd tizenegyesek után továbbjutott.

Brazília már biztosan nem lesz világbajnok Katarban

Brazília kiesett, Horvátország pedig a Hollandia–Argentína párharc győztesével játssza az elődöntőt.

Neymar a meccs után nem nyilatkozott, a kiesés után néhány nappal azonban az Instagramon egy posztban így fogalmazott:

„Még mindig fáj a kiesés, annyira közel voltunk a továbbjutáshoz. A vereségek erősebbé tesznek, de túlságosan fájnak. Még mindig nem szoktam meg. Mindenesetre tovább kell lépnünk. Még ha fáj is, de az élet megy tovább. A jövőbe kell tekintetnünk, a sebek idővel begyógyulnak. Még egyszer köszönetet mondok a brazil embereknek a szeretetükért és a támogatásukért”

– írta Neymar, mad köszönetet mondott a katari szervezőknek is, úgy fogalmazott, hogy a vb gyönyörű volt.

Ronaldo nyilatkozata a portugálok búcsúja után:

Cristiano Ronaldo: Mindenki levonhatja a saját következtetéseit

Köddé vált Ronaldo álma, ami akár azt is jelentheti, hogy nem válogatott többé.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés