Nyilván az lenne meglepő, ha mást mondott volna, ismerve a helyzetét.

Cristiano Ronaldo több alkalommal is kijelentette, hogy a szaúdi bajnokság erősebb a franciánál:

Ronaldo szerint a szaúdi liga már most erősebb a francia bajnokságnál

Az al-Naszr játékosa szerint a szaúdi ligában több az erős csapat, mint a francia bajnokságban.

Most a korábban a PSG-ben, jelenleg az al-Hilalban futballozó Neymar is hasonlóan nyilatkozott:

„Egyetértek Cristianóval, szerintem a szaúdi liga erősebb a francia bajnokságnál. A szaúdi bajnokság folyamatosan fejlődik, és a játékosok is jobbak, de a Ligue 1 is erős, magas színvonalú bajnokság, ismerem”

– mondta Neymar.

Nyilván az lett volna a meglepő, ha másképp nyilatkozott volna, tudva, hogy jelenlegi klubjánál évente 100 millió eurót keres, miközben szinte alkalmatlan a játékra a folyamatos sérülései miatt.

Ez is érdekelhet:

Ronaldo szerint Szaúd-Arábiában ugyanolyan nehéz gólt rúgni, mint Olaszországban vagy Spanyolországban

A portugál szerint gólt rúgni ugyanolyan nehéz a jelenlegi ligájában is, mint volt akkor, amikor az európai topbajnokságokban szerepelt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.