A portugál szerint gólt rúgni ugyanolyan nehéz a jelenlegi ligájában is, mint volt akkor, amikor az európai topbajnokságokban szerepelt.

A  Globe Soccer Awards elnevezésű díjátadón több elismerést is kapott Cristiano Ronaldo, többek között a Közel-Kelet legjobb játékosának választották meg és megkapta a legjobb gólszerzőnek járó Maradona-díjat is.

Az esemény után a portugál Recordnak nyilatkozott Ronaldo:

„Gólt rúgni mindehol nehéz, mindegy hogy Szaúd-Arábiában, Olaszországban, Spanyolországban vagy Portugáliában futballozol. A gól az gól. Ezért is örülök, hogy megelőztem például Haalandot, Mbappét vagy Kane-t.

Tisztában vagyok azzal, hogy még rengeteg a tartalék bennem. A klubomban és a válogatottban is sok gólt szerezhetek még. Egyéni szempontból nagyszerű évem volt.”

Kitért arra is, hogy Lionel Messit nemrég a FIFA az év játékosának választotta:

„Nem néztem a gálát. Őszinte leszek, szerintem ezek a díjak egyre többet veszítenek a hitelességükből. Nem azt akarom mondani, hogy Messi nem érdemelte meg, vagy hogy Haaland vagy Mbappé nem érdemelte volna meg. Egyszerűen csak már nem hiszek ezekben a díjakban, és ennek nem az az oka, hogy nem én nyertem. Azonban vannak tények, ott vannak a számok, és a számok nem hazudnak”

– nyilatkozta Ronaldo.

Ez is érdekelhet:

Ronaldo szerint a szaúdi liga már most erősebb a francia bajnokságnál

Az al-Naszr játékosa szerint a szaúdi ligában több az erős csapat, mint a francia bajnokságban.

Messi nem ment el a FIFA-gálára, ahol ismét az év játékosának választották

Szerinted megérdemelten nyert Messi? Szavazz a cikkben!

(Fotó: Getty Images; via Marca)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában