Rennes-ben jelenleg nagy eséllyel nem Neymar a legnépszerűbb arc.

A francia Ligakupa elődöntőjében a Rennes otthonába ment a PSG, és a vártnál sokkal nehezebben jutott tovább. Pedig jól indult a meccs a Párizsnak, 0–3 volt egy óra után. Az első gólt Meunier lőtte, a belga ritkán talál be, de akkor általában nagy gólt lő:

Aztán a 63. percben kiállították Mbappét, teljesen jogosan, ezért:

A Rennes az utolsó percekben kettőt lőtt, akár egyenlíthetett volna is, de a bravúr elmaradt.

A vége Neymarról szólt: az utolsó pillanatokban a brazil előbb elrúgta a labdát, amiért sárgát kapott – ezzel különösebb probléma nem volt, láttunk már ilyet. Majd úgy tett, mintha fel akarná segíteni a földön ülő Traorét, de végül visszahúzta a kezét és csak mosolygott.

A meccs után azt mondta, csak viccelt, a barátaival is mindig viccelődni szokott. Igen, akár lehet ez is.

A meccs atmoszférájából viszont nem ez jött le. Heves hangulatú 90 perc volt, több durva szabálytalansággal, meg nem adott góllal, a végén pedig a PSG – az emberhátrány miatt is – teljesen beszorulva próbált védekezni. Vagyis egyáltalán nem haveri hangulat volt, sőt. Ezért nálam Neymar sztorija nem teljesen állja meg a helyét.

És neki nem lenne szüksége ilyen gyerekes törlesztésekre, messze a liga legjobb játékosa, legnagyobb sztárja, a PSG és a futball arca. Ami azért felelősséggel is jár. A brazil fantasztikus játékos, de ebből a szempontból azért még nagyon sokat kell(ene) fejlődjön.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés