A brazil Romárióval beszélgetett és minden kényes kérdésre őszintén válaszolt. Gyomorgyörcs, irigység és egók. Na meg Messi, aki felajánlotta, hogy a világ legjobbjává teszi, csak maradjon.

Neymar karrierje tehetsége alapján minden idők top 5-ös focistája lehetett volna, ám döntései, sérülései és brazilsága miatt ez nem jött ki belőle. Erre persze Romário is rávilágított:

Nem bántam meg semmit a karrieremből. Minden múltban elkövetett hibának köszönhetően csak érettebb emberré váltam, fejlődtem, így hát nem bántam meg semmit.

Barcelona vagy Real Madrid?

„Mint mondtam, nem bántam meg semmit, így azt sem, hogy a Barcelonát választottam annak idején. A szívemre hallgattam.

Egyértelmű célom volt, hogy Messivel játszhassak. Nagyon szerettem azt a klubot. Mindig néztem a meccseiket a Ronaldinho-érában és mondogattam magamban: én is ott akarok lenni.

Nos, megtörtént. Intenzív két-három nap volt ez emlékszem. Nem is edzettem csak otthon voltam és folyamatosan kaptam a hívásokat, hol a Real, hol a Barcelona keresett. Mindkét elnökkel beszéltem. Elképzeltem magamat mindkét csapat mezében, a szívem pedig a Barcelona felé vitt, így őket választottam.

A barcelonai kezdet.

Az első hat hónapom pocsék volt ott, gyomorgörccsel játszottam. Úgy éreztem, hogy képtelen vagyok bármire is, lecselezni valakit, megoldani helyzeteket, úgy éreztem, mindent rosszul csinálok.

Volt egy meccs, amikor nagyon kétségbeestem. A Bilbao ellen játszottunk, mai napig emlékszem rá. Félidőben nagyon csalódott és mérges voltam magamra, annyira rosszul játszottam. Bementem a mosdóba és csak sírtam, miközben azon gondolkodtam: mi a fenét csinálok? Aztán kopogtattak az ajtón, Leo volt az. Megkérdezte tőlem, miért sírok, erre én csak rávágtam, hogy minden rendben, jól vagyok. Aztán bejött mellém Dani Alvés is,

Messi pedig azt mondta, hogy nyugodjak meg, azért vannak itt, hogy segítsenek nekem. Emlékszem azt mondta: »Azt akarjuk, hogy a legjobb futballodat hozd, mint a Santosnál, mindenfajta nyomás nélkül. Ha bármire szükséged van, számíthatsz rám«.

Ezt követően kezdtem egyre magabiztosabbá válni, a játék pedig egyre jobban ment.

A Barcából való távozása azóta sem tiszta, de most kiegyenesítette a kérdőjeleket.

Nem azért távoztam a Barcelonától, mert a világ legjobbja akartam lenni a PSG-nél. Messi felajánlotta, hogy azzá tesz engem, ha ez a problémám.

De én nemet mondtam neki. Más volt a háttérben, nyilván pénzügyileg is komoly előrelépés volt a párizsi szerződés, és aztán ott voltak a brazil barátaim is, annyira velük akartam lenni. Ott volt akkoriban Thiago Silva, Dani Alvés, Marquinhos, Lucas Moura. Mindannyian a barátaim voltak.”

Hogy mi volt a Mbappé-affér Párizsban? Nos, nem kertelt Neymar.

Nem volt idegesítő egyáltalán, eleinte. Aztán megjött Messi és azt hiszem, egy kicsit irigy lett. Megvoltak a közös dolgaink Kyliannel, a magunk kis harcai, vitái. Egy olyan srác volt, aki a kezdetektől fogva meghatározó tagja lett a csapatnak. Egyszerűen csak 'Golden Boynak' hívtam. Beszélgettem vele, bevontam a játékba, biztattam, hogy ő lehet az egyik legjobb. Mindig segítettem őt, sokat dumáltunk.

Aztán Leo megérkezett és hát kissé irigykedett. Nem akart senki mással osztozni rajtam. Így kezdődtek a veszekedések, utána megváltozott a viselkedése.”

Mi ment félre a PSG-nél?

Az egók, az egók. Hiszem, hogy az önbizalom jó dolog, azt gondolni, hogy te vagy a legjobb, de meg kell értened, hogy ez egy csapatsport, és nem játszhatsz magadért... Manapság, ha nem játszol a csapatért, nem nyerhetsz.

Neymar 101 millió eurót kapott 42 perc fociért

A 2,4 millió eurós percdíj (!) egészen vállalható bér.

10 cselkirály futballista, aki őrületbe kergette a védőket

Neked ki a kedvenc futballistád, ha cselezésről van szó?

(Forrás: Cruyffista; fotó: Tim Clayton/Corbis via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

Minden héten jobbat akar csinálni – Interjú Sváby Andrással

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

További cikkeink a témában
Hirdetés