Kiderült, hol láthatjuk a jövőben Francis Ngannout.

A Predator becenevű kameruni nehézsúlyú ketrecharcos 2021-ben lett a UFC nehézsúlyú világbajnoka, majd az övét egy évvel később egyszer megvédte. A szerződése azonban lejárt, és végül úgy döntött, hogy nem marad a világ legnagyobb MMA-szervezeténél. Ngannou azt mondta, hogy több szabadságra vágyik, szeretne bokszolni az MMA mellett és a UFC többek között alulfizetni és nem képviseli megfelelően a bunyósait, ezért szabadügynök lett.

Most – majdnem fél évvel a UFC-ből való távozása után – Ngannou bejelentette, hogy a PFL-ben (Professional Fighters League) folytatja a karrierjét. 2024-ben fog bemutatkozni a szervezetnél, előtte pedig – még idén – profi bokszolóként is debütálni fog.
Ngannou a pénz mellett a PFL-től megkapta az egyéb általa elvárt és remélt kiváltságokat is. A PFL Africa igazgatója lesz, valamint tagja lesz annak a tanácsadó testületek is, amely a bunyósok érdekeit képviseli. A hírek szerint azt is elérte, hogy a következő PFL-s ellenfele minimum egymillió dollárt kapjon, vagyis nem csak a saját érdekeit nézte.

A PFL egyébként a leggyorsabban fejlődő amerikai MMA-szervezet, néhány hónappal ezelőtt leigazolta Jake Pault is, aki szintén 2024-ben fog bemutatkozni a szervezetnél.

Ngannou sztoriját itt olvashatod el:

26 évesen hajléktalan volt, ma ő a legfélelmetesebb bunyós – A Predator sztorija

Bemutatjuk az Ngannou-sztorit, amely sokak számára lehet inspiráló.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

5 ok, amiért a Fradi eléri a magyar klubfutball elmúlt évtizedeinek legnagyobb sikerét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés