Most aztán igazán belemozdulhatsz a budapesti éjszakába, hiszen júliusban startol az első Night Run Budapest. Dress code: futócipő.

A Maratonman fáradhatatlan csapatának köszönhetően most aztán igazán belemozdulhatsz a budapesti éjszakába, és még a buliról sem kell lemondanod, hiszen a Batthyányi téri versenyközpontban live DJ-k hangolnak majd rá az éjszakai kocogásra, amelynek útvonala a Váron és az alsó rakparton keresztül, az Árpád híd érintésével kanyarodik vissza a Batthyányi térre.

Ha eddig csak a busz után futottál, akkor sincs baj, ugyanis a programban a félmaraton és a tizenkét kilométeres táv mellett hét kilométeres táv is szerepel – szóval nincs kifogás, regisztrálj a Maratonman oldalán, aztán július 5-én fogd a haverokat, a családot vagy a kutyát és fussatok együtt egy jót úgy, ahogy még nem futottatok soha.

Night Run Budapest 2014

  • Helyszín és időpont: 2014. Július 5. szombat, Budapest, Rajt: 21:00
  • Versenyközpont: Budapest, Batthyány tér
  • Pálya: A rajtot követően az alsó rakpartot elhagyva egy egyedi útvonalon futunk fel a Budai Várba, majd a hegy másik oldalán jövünk vissza a rakpartra. A fordító után végigfutunk az éjszakai Budapesten és egészen az Árpád hídon túl fordulunk újra. A cél a Batthyányi téren lesz.
  • Távok: Félmaraton, 7 km, 12 km.
  • Díjazás: Minden szintidőn belül befutó versenyző érmet kap.
  • Programok: Közös bemelegítés, Dj-k a keverőpultnál.
  • Minden információ és nevezés itt: www.maratonman.hu
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve