Az Európa-bajnoki ezüstérmes angol nemzeti együttes világsztárokkal a keretében érkezik Budapestre, ahol jövő csütörtökön a magyar labdarúgó-válogatottal találkozik világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Gareth Southgate szövetségi kapitány 25 játékost hívott be a magyarok, az andorraiak, valamint a lengyelek elleni vb-selejtezőkre. Pályára léphet a magyarok ellen a Puskás Arénában többek között Harry Kane, a Tottenham Hotspur sztárja, valamint a Manchester Unitedet erősítő Jadon Sancho, a Manchester City támadója, Raheem Sterling, illetve a Liverpool veterán középpályása, Jordan Henderson is.

Az angol szövetség honlapján olvasható közlemény szerint a keretben egy olyan játékos van, aki korábban még nem volt tagja a válogatottnak, ő Patrick Bamford, a Leeds United támadója.

Nick Pope, Trent Alexander-Arnold és Jesse Lingard kihagyta a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságot, de Southgate most újra behívta őket a nemzeti együttesbe.

Az angolok a budapesti mérkőzés után szeptember 5-én Andorrát látják vendégül a Wembley Stadionban, majd szeptember 8-án Lengyelországban lépnek pályára. A magyarok pedig szeptember 5-én Elbasanban Albánia vendégei lesznek, míg 8-án Andorrát fogadják.

Az angol labdarúgó-válogatott kerete:

  • kapusok: Sam Johnstone (West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley)
  • védők: Trent Alexander-Arnold (FC Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton Wanderers), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético Madrid), Kyle Walker (Manchester City)
  • középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Jordan Henderson (FC Liverpool), Jesse Lingard (Manchester United), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United)
  • támadók: Patrick Bamford (Leeds United), Dominic Calvert-Lewin (Everton), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham Hotspur), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Manchester United), Raheem Sterling (Manchester City)

Sallói a keretben, Szoboszlai visszatér

Marco Rossi kihirdette a keretet, amely a szeptember elején sorra kerülő három világbajnoki selejtezőre készül.

(MTI; fotó: Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve