Az aranylabdás Luka Modric belement a fizetéscsökkentésbe, mindenképp a Real Madridnál akart maradni, és elégedett, hogy aláírta a szerződéshosszabbítását.

Modric a jövő nyáron lejáró szerződését hosszabbította meg egy évvel, ha az új megállapodása ideje alatt marad a Realnál, akkor tízéves madridi pályafutást tudhat maga mögött.

A négyszeres BL-győztes, aranylabdás középpályás belement a tízszázalékos fizetéscsökkentésbe is, mindenképp a Realnál akart maradni, elégedetten nyilatkozott, miután ez megvalósult:

Rengeteget jelent számomra, büszkeséggel tölt el. Azt jelenti, hogy tíz évet tölthetek el a Real Madridban, erre soha nem gondoltam, hiszen 27 éves voltam, amikor idejöttem. Nincs annál jobb érzés, mint a Real Madrid játékosának lenni, a Santiago Bernabéuban futballozni. Lenyűgöző, amit elértünk az elmúlt kilenc évben, elég csak a négy BL-címre gondolni, őszintén bevallom, nem számítottam még csak hasonlókra sem

nyilatkozta Modric.

Szintén Real Madrid:

Gareth Bale már az Európa-bajnokság után visszavonulhat

Az ABC Deportes információja szerint a walesi futballista akár már az idény végén visszavonulhat.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés