Állítólag ezért választotta azt a technikát, amivel végül nyert.

Habib Nurmagomedov hétvégén rendkívül simán védte meg a UFC könnyűsúlyú világbajnoki címét, miután egy fojtással legyőzte Justin Gaethje-t.

29–0: Nurmagomedov ismét dominált, majd a győzelme után bejelentette a visszavonulását

A UFC könnyűsúlyú világbajnoka ismét bizonyította, hogy ő a világ legjobb MMA-harcosa, majd a domináns teljesítménye után bejelentette visszavonulását.

Majd a bunyó után bejelentette a visszavonulását, azt mondta, hogy a nemrég elhunyt apja nélkül nem akar többet aktívan versenyezni.

A dagesztáni egyik volt edzőpartnere, a korábbi két súlycsoportos UFC-bajnok, Daniel Cormier tegnap egy nem szokványos sztorit mesélt el.

Szerinte Nurmagomedov előzetesen egy karfeszítéssel akarta befejezni a meccset, de végül a fojtást választotta. Ennek az oka az volt, hogy Gaethje-nek a helyszínen ott voltak a szülei, és nem akart túlságosan nagy fájdalmat okozni neki a szülei előtt. Ezért választotta a fojtást, aminek a következtében Gaethje elájult, de pillanatok alatt rendbe jött és fájdalmat sem érzett.

Szintén Cormier erősítette meg, hogy Nurmagomedovnak a meccs előtt pár héttel eltört a lábujja és még egyéb sérülései is voltak a felkészülés során.

Mindeközben McGregor:

McGregor üzent Nurmagomedovnak, miután az orosz bejelentette visszavonulását

Egészen meglepő, milyen normálisan reagált az ír.

 (via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés