Tizenegyespárbajig jutott az első Eb-elődöntő. Az olaszok veretlenül jutottak el a fináléig.

Az olaszok az Eb-elődöntőig mind az öt mérkőzésüket megnyerték a kontinenstornán, ráadásul a negyeddöntőben a világelső Belgiumot ejtették ki. Roberto Mancini együttesének eddig csak egyszer kellett 120 perces meccset játszaniuk, az osztrákok elleni nyolcaddöntőt.

A spanyolok bár veretlenül jutottak el a legjobb négyig, rendes játékidőben egy meccset nyert csak (még a szlovákok elleni csoportmeccset). A kieséses szakaszban a világbajnok ezüstérmes horvátokat verték a kétszer 15 perces hosszabbítás során, az elődöntőért pedig a világbajnok franciákat búcsúztató Svájcot győzték le tizenegyespárbaj során.

Ami a kezdőket illet: Luis Enrique meghúzta a váratlant, ugyanis kihagyta Moratát a spanyol kezdő tizenegyből, és sérülése miatt Sarabia sem kapott helyet, őket Olmo és Oyarzabal helyettesítette. Roberto Mancini nem borzolta a kedélyeket, annyi volt, hogy a sérült Spinazzola helyett Emersont küldte pályára.

Az első félidő hozott egy kisebb meglepetést, bár (veszélyesnek tűnő) támadások mindkét oldalon akadtak, az olaszok első és egyetlen kapura lövésére 45 percet kellett várni, eközben a másik oldalon öt is volt, igaz, abból csak egy talált kaput, de ettől még tagadhatatlanul izgalmas volt az első 45 perc.

A második játékrészben az olaszok és spanyolok is magasabb fokozatra kapcsoltak, előbbiek annyira felpörögtek, hogy a 60. percben szinte a semmiből  megszerezték a vezetést egy gyors kontra után: Donnarumma indította a támadást, a Verrati-Insigne-Immobile-passzjáték végén pedig a spanyol védők szerencsétlenkedésének is köszönhetően Chiesához jutott el a labda, aki egy csel után lőtt Unai Simón kapujába (1–0).

Ahogy az várható volt, a gól után beszorultak a saját kapujuk elé az olaszok – persze ez részben tudatos húzás volt a részükről, egyszerűen beálltak védekezni, hogy kibekkeljék a hátralévő időt. Ez egészen a 80. percig működött is, ekkor jött ugyanis a 62. percben pályára küldött Morata, aki egy kényszerítőzés után az Olmótól visszakapott labdát lőtte Donnarumma kapujába (1–1):

Az 1–1-es eredmény már nem változott a rendes játékidőben, vagyis jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A spanyolok pedig növelték a tempót, ezzel komoly nyomás alá helyezték az olasz játékosokat, szemmel láthatóan megpróbálták felőrölni a csapatot. Mancini gárdája több meleg pillanatot is megúszott, a 110. percben mégis az olaszok lőttek gólt, de les miatt nem adták meg, hiába volt látványos, ahogy Barardi becsúszva juttatta a kapuba a labdát.

A csapatok eddigre már teljesen elfáradtak, sok volt a pontatlanság, a végére már helyzetekig sem jutottak. Jött is a tizenegyespárbaj, amely során a spanyolok kétszer is hibáztak, Olmo és Morata hagyta ki, míg az olaszoknál csak Locatelli nem rúgta be.

Moratát nagyon lehet sajnálni, ő hozta vissza a meccsbe Spanyolországot, majd ő is ejtette ki.

Tehát Olaszország nyerte a tizenegyespárbajt, így július 11-én Eb-döntőt játszik az angol-dán meccs győztesével – azt holnap este 9-kor rendezik.

Európa-bajnokság, elődöntő

Olaszország–Spanyolország 1–1 – tizenegyesekkel: 4–2

Ez is érdekelhet:

Bokaszalag-szakadással játszott az olaszok elleni Eb-meccsen De Bruyne

Az olaszok elleni kiesés után nyilatkozott a belgák klasszisa, szerinte az is csoda volt, hogy egyáltalán pályára léphetett.

Ez a jelenet tökéletesen átadja, mit jelent bejutni egy Eb-elődöntőbe

Pierre-Emile Højbjerg, a dánok alapembere rögtön elsírta magát, miután válogatottja bejutott az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.

Messze a Barcelona tinije robotolt a legtöbbet az Európa-bajnokságon

A Barcelona 18 éves futballistája, Pedri kiemelkedik az Eb mezőnyéből, ha a pályán megtett távolságokat nézzük.

(Fotó: UEFA EURO 2020)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában