Az örmények elleni világbajnoki selejtező előtt egyértelműen fogalmazott a magyar válogatott egyik alapembere.

Október 11-én szombaton 18 órától Örményországot fogadja a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtezősorozat harmadik körében. A magyar csapat két forduló után egypontos, miután az írekkel ikszelt Dublinban, Portugáliától pedig kikapott itthon. Az örmények ellen kötelező a győzelem hazai pályán, erről beszélt a válogatott egyik alapembere, Willi Orbán is:

„Hazai pályán muszáj győznünk.

Ezt a mostani interjút akár ennyivel is elintézhettük volna, hiszen jelenleg semmi más nem számít, csak hogy szombat este győzzünk. Azzal már a sorsolást követően is tisztában voltunk, hogy az örményeket oda-vissza meg kell verni, különben felesleges a világbajnokságról álmodni”

– nyilatkozta az nso-nak a Lepzig védője. Aki kiemelte, hogy szerinte mi lesz a legfontosabb a szombati meccsen:

„Szerintem az lesz a legfontosabb, hogy a támadásaink legyenek gördülékenyek, s mindeközben a védekezésről, a stabilitásról sem szabad megfeledkezni.

Kilencven percünk lesz a gólszerzésre, nem szabad, hogy a találkozó elején elragadjon bennünket a lendület, és felesleges kockázatot vállaljunk. Türelmesnek kell maradnunk. Ahogy érzékelem, magabiztosan készülünk a találkozóra.”

A teljes interjú ide kattintva érhető el.

Ez is érdekelhet:

Kiderült, hogy milyen kerettel játszik a magyar válogatott a portugálok ellen

Marco Rossi keretet hirdetett az októberi portugálok és örmények elleni vb-selejtezőre.

Hat tanulság a magyar válogatott első két vb-selejtezős meccse után

Az írek és a portugálok elleni meccs után vonalat húzunk, és levonjuk az általunk legfontosabbnak vélt tanulságokat.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.