A magyar futballválogatott számára lezárult a világbajnoki selejtező első harmada. Az írek és a portugálok elleni meccs után vonalat húzunk, és levonjuk az általunk legfontosabbnak vélt tanulságokat.

1986 óta nem jutott ki világbajnokságra a magyar válogatott, és ha az elmúlt nagyjából két évtizedet nézzük, akkor most van a legnagyobb esélye a vb-szereplésre. Bravúr kellene a világbajnoki induláshoz, a szerepléshez pedig előbb a selejtezős csoportot kell sikeresen teljesíteni a magyar csapatnak. Négyfős csoportba került Magyarország, Portugáliával, Írországgal és Örményországgal. A csoport első helyezettje automatikusan kijut a világbajnokságra, a második pótselejtezőt játszik.

A selejtező előtt a realitás azt sugallta, hogy a második helyért lehet versenyben Marco Rossi csapata, az első két forduló után pedig ez beigazolódni látszik. A magyar csapat két kör után egy ponttal áll, Írországban két góllal vezetett, végül 2–2-es döntetlent játszott, hazai pályán a portugálok ellen előnyben volt, majd kiegyenlített, a végeredmény 3–2 lett a vendégeknek.

Ír–magyar: álomkezdés, majd szenvedés és egy pont

A magyar válogatott két góllal vezetett, végül egy pontot szerzett idegenben.

Vezetett a portugálok ellen a magyar válogatott, de a bravúr nem jött össze

Kikapott a Puskás Arénában a magyar válogatott a portugáltól.

A kvalifikációs sorozatot felvezető írásunkban úgy fogalmaztunk, hogy az első két körben egy pont a végén nagyon értékes lehet. Ezt továbbra is tartjuk, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a csoport bonyolultabb lesz, mint az előzetesen várható volt. Összeszedtünk hat tanulságot az írek és a portugálok elleni meccs után, az októberi örmények elleni hazai és portugálok elleni idegenbeli selejtező előtt.

Ez is érdekelhet:

Marco Rossi a portugálok elleni vereség után: Ha valaki felelőst keres a vereségért, az én vagyok

A portugálok elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

(Fotó: MLSZ)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés