Győztes gólt szerzett, majd rögtön kiállíttatta magát a fiatal francia.

A Liverpool 2–1-re nyert a Southampton ellen az angol Ligakupában, bejutott a legjobb 16 közé. A Pool nem a legerősebb kezdőjével állt ki, Szoboszlai nem lépett pályára, Kerkez csereként állt be. 1–1-es állásnál a 85. percben a nyáron 95 millió euróért igazolt Hugo Ekitiké megszerezte a vezető gólt a Liverpoolnak, majd a gólöröme alatt levette a mezét. Azt azonban elfelejtette, hogy korábban már volt egy sárga lapja, a mezlevétel pedig újabb sárgát jelentett, így egy perccel a gólját követően kiállították.

A Liverpool a hajrát kihúzta emberhátrányban, Ekitiké a meccs után az Instagramon elnézést kért, azt írta, nagyon izgatott volt, hogy betalált, és az érzelmei felülkerekedtek rajta.

Ez is érdekelhet:

Szoboszlai gólpassza után nyert BL-rangadót a Liverpool

Atlético Madrid elleni győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligáját a Liverpool.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés