Elindult a diszkrét sárdobálás a Fradinál.

Kedden kirúgták a Fradinál közel öt évig dolgozó Thomas Dollt, a német pedig viszonylag gyorsan elkezdett felfelé mutogatni.

„A klubnál néhányan túlságosan sokat akartak. Túl sok játékosról kellett lemondanunk, az újak pedig későn csatlakoztak be a közös munkába.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a Sport Tv Mai Helyzet című műsorában reagált arra a neki küldött üzenetre.

„Nem tudom, hogy mire gondolt. Ha arra, hogy azt vártuk el, hogy bekerüljünk az Európa-liga csoportkörébe, arról én úgy gondolom, hogy ezzel a háttérrel, ami nekünk adva van, ez nem nagy elvárás.”

Orosz azt is elmondta, több jelölt is volt a kispadra, többükkel találkoztak is, végül pedig Rebrov lett a befutó, akinek a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem évi másfél millió euró a fizetése.

„Nagyon szeretnénk, ha ennyit tudnánk fizetni egy edzőnek, de köze nincs hozzá” – mondta Orosz.

A vezérigazgató a játékstílusra is kitért, biztos benne, hogy máshogy focizik majd a Fradi.

Sport TV

Doll sorsa már akkor eldőlt, amikor a Fradi kiesett az Európa Ligából, de csak most találtak megfelelő edzőt, mondta a Orosz Pál, az FTC ZRT. vezérigazgatója a Mai helyzetben

Doll kirúgásával és a vezetés felelősségével kapcsolatban itt írtunk bővebben:

Thomas Doll rámutatott a bukásának okaira – felkészül Rebrov

Elég egyértelmű volt, hogy Doll bukását csak részben okozta Doll. Ezt most ő maga is kimondta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés