
Hamsík nagyot játszott, az oroszokat meg saját drukkereik fütyülték ki meccs közben és után.
A szlovákok az első meccsen 2–1-re kikaptak Walestől, de abban bízhattak, hogy 2013 októbere óta nem buktak egymás után két meccset. Oroszország pedig az angolok elleni 1–1-ben reménykedhettek. Franciaország és minden szurkoló pedig abban, hogy egy orosz vereség esetén nem indulnak be megint az orosz szurkolók huligánok.
Nem volt egy egyszerű első félidő, a szlovák védelem jól tömörült, az oroszok meg hiába birtokolták többet a labdát, támadójátékuk impotens volt, nem találták meg a réseket.
Persze akadtak (inkább kisebb) helyzet mindkét oldalon: a 10. percben a nem túl szép gyerek, Hamsík tört be a tizenhatosra, de fölé lőtt. Szmolov is megeresztett egyet 30-ról – hagyjuk is – pedig passzolhatott is volna, de ő inkább nem látott a pályán, aztán még egy 24 méteres lövéssel is bepróbálkozott, ami a félidő legveszélyesebb helyzete volt egész a gólig, mert volt, sőt kettő is
- A 32. percben Hamsík labdáját Weiss vette át, majd egy laza bokacsellel két orosz védőt is elküldött, és a kapuba tekert (0–1):
Ez mondjuk nem túl jó előjelnek bizonyult Oroszországnak, mert még soha nem nyertek úgy Eb-meccset, hogy ők kapták az első gólt.
- És még tovább szívtak az oroszok, Hamsík a 45. percben kisszögletből megkapta a labdát, befelé húzott és csúnyán kilőtte a hosszút (0–2):
Oroszország elesett, de ha innen képes felállni (nem fog), akkor Szlovákia meg is érdemli.
A második félidőben Oroszország próbálta nyomás alá helyezni a szlovákokat, ami hellyel-közzel sikerült is, de hiányzott valami váratlan a játékukból. Egy idő után például annyira tehetetlenek voltak, hogy már saját közönségük is kifütyülte őket, többször is a későbbiekben.
A szlovákok átengedték a területet, az oroszok erőlködtek, végül mégis Hamsík lőhetett 11-ről, amit Akinfejev szögletre mentett. Válaszul Satov próbálkozott, de 21-ről nem sikerült a kaput eltalálnia.
Aztán eljött az a pont, amikor az oroszok feladták, egy helyben álltak, reménytelenül. Oroszország a 70. percben tényleg elesett, Szlovákia meg annyit adtak ki magukból, amennyit kellett.
Aztán a semmiből jött egy orosz gól, Glusakov fejelt a szlovák kapuba a 80. percben (1–2):
Kár ezen csodálkozni, a szlovákok mindent megtettek azért, hogy magukra húzzák az oroszokat, akik a góltól felpörögtek. Gyorsan jött még néhány gólhelyzet és néhány szöglet, de szlovákok csak kihúzták a meccs valahogy. Oroszország nehéz helyzetbe került, Szlovákia pedig reménykedhet:
Két dolog:
- Hamsík jól játszott: egy gól egy gólpassz, örülhet is.
- Vajon mit fognak most tenni az orosz
szurkolókhuligánok?
Oroszország: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, V. Berezuckij, Scsennyikov – Neustädter (Glusakov 46.), Golovin (Mamajev, 46.) – Szmolov, Satov, Kokorin – Dzjuba
Szlovákia: Kozácik – Pekarík, Skrtel, Durica, Hubocan – Pecovsky, Kucka – Mak, Hamsík, Weiss (Svento ,72.) – Duda (Nemec, 67.)
Oroszország–Szlovákia 1–2 (0–2)
Gól: Glusakov (80.), ill. Weiss (32.), Hamsík (45.)
És akkor már csak egy kérdésünk maradt:
Hamsík szép ember?
(Fotó: AFP)
Amúgy a magyarok Eb-győzelméért meg 150-szeres pénzt fizetnek, egy százast megér, nem?
