A Péni István, Pekler Zalán, Sidi Péter összeállítású magyar együttes bejutott ugyan a fináléba a három pozíciós férfi csapatversenyben, de végül nem ők lőttek ott. Összekaptak a fiúk, és most ezen röhög a fél világ.

Sajnos az ESPN írta meg a kínos incidenst, így elég sok helyre eljutott a hír a magyar sportlövők cicaharcáról:

az indiai világkupaversenyen a férfi puskás csapat nem állt ki a döntőben, mert Péni István és Pekler Zalán bejelentették, hogy nem akarnak együtt lőni Sidi Péterrel, akinek szerintük szabálytalan a fegyvere.

Ez persze lehetett volna a világ nem korrektebb lépése is, jelezve, hogy a sportszerűség mindenek felett áll, ám sajnos hamar kiderül, hogy egészen másról van szó. Merthogy amikor a nemzetközi szövetség ellenőrei teljesen szabályosnak találták Sidi fegyverét, akkor sem másították meg döntésüket. Vagyis nyilvánvaló, hogy a személyes konfliktusukat tárták a világ elé Indiában.

Péni és Sidi régóta nem ellenfelek, hanem inkább ellenségek, a tavalyi országos bajnokságon például Péni óvást nyújtott be Sidi ellen, mert szerinte szabálytalan volt az egyik puskaalkatrész: az úgynevezett bipod. A két versenyző igazi sportemberként káromkodva szidta egymást.

Bipod

A Nemzetközi Sportlövő-szövetség (ISSF) szabálykönyve ezt írja róla: „A puska megtámasztására szolgál lövészet előtt és után vagy a testhelyzetváltások közben, azonban az értékelt lövések szakaszában le kell venni a puskáról, függetlenül attól, hogy a lábai rögzítettek vagy felhajthatók.

A bipodmizéria lényege, hogy megtámasztani nem lehet vele a fegyvert, de súlyként igénybe vehető. És Sidi hangsúlyozta, ő csak ezt tette, odaragasztotta a fegyverhez. A másik két versenyző kérte tőle a döntő előtt, hogy ne ragassza fel, ám Sidi ennek ellenére megtette, mert szerinte ez szabályos. Péniék ezzel csak akkor szembesültek, amikor bevonultak, úgyhogy rögtön jelezték is a versenybizottságnak, hogy nem állnak ki a döntőre. Csapatban, együtt. Nem ellene.

Az amerikai ESPN-nek Péni azt nyilatkozta:

“Reméljük, ez az eset pozitív fényt vet Magyarországra. Amiatt, hogy képesek vagyunk kizárni valakit a csapatból, ha nem a szabályaink szerint játszik.”

A nemzetközi szövetség ellenőrei azonban gyorsan megerősítették: Sidi fegyvere szabályos volt. És innentől kezdve a Péni által óhajtott jó fény megtört.

Az ISSF technikai delegáltjának, Jair Davidovicsnak az állásfoglalásában minden benne van:

„Ha a bipodot odaragasztották, akkor az nem egy bipod. Ha nem tudják mozgatni, akkor az csak egy súly. Nem a magyar csapat fogja megtanítani nekünk, mik a szabályok. Ha egy fegyver szabályos, akkor az szabályos. Ha a magyar csapat pedig nem áll ki, az az ő bajuk.” 

(via: ESPN, 444.hu; fotó: Sanjeev Verma/Hindustan Times via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés