Erik ten Haggal előrelépett a Manchester United, de ki kell dobnia a ballasztot, ha újra címekért akar harcolni.

A Manchester United – De Gea és Maguire hibái miatt is – csütörtökön kiesett az Európa-liga negyeddöntőjében, jelenleg harmadik a Premier League-ben, vagyis úgy tűnik, visszatér a Bajnokok Ligájába a következő szezonra. Ten Haggal előrelépett a United, de még mindig nincs azon a szinten, hogy a bajnoki címért küzdjön, az európai topcsapatok egyike legyen. Nyáron változásokra lesz szükség a keretben. A Goal egy cikkében összeszedte, ki az az öt játékos, akit mindenképp el kell adnia a manchesteri csapatnak azért, hogy szintet léphessen. Ezt az ötös listát mutatjuk most meg.

David de Gea

A spanyol kapus 2011 óta van a Manchester Unitednél, 530 meccsen lépett pályára a csapat mezében, ezzel már top tízben van az örökranglistán. Voltak szezonok, amikor De Gea a Manchester United legjobb futballistája volt, ezek az idők azonban már elmúltak. Még mindig csak 32 éves, de topszinten sokat hibázik, és a labdás játéka sem megfelelő ahhoz, hogy a United védelme szintet lépjen. A szerződése nyárig szól, már jelezte, hogy maradni akar, és a hírek szerint megy is az egyeztetés a klub és a spanyol menedzsmentje között, de egyértelmű, hogy a jövőt kapusposzton már nem De Geának kellene jelentenie Manchester vörös részén.

Victor Lindelöf

A svéd 2017-ben igazolt a Benficától Manchesterbe, eddig 213 meccsen lépett pályára, idén azonban már viszonylag kevés lehetőséget kapott. Az egyértelmű, hogy Ten Hag nem számol vele komolyabban, és ha a Manchester United nem akarja ingyen elengedni a következő nyáron, akkor a mostani szünetben el kell adnia. Az Inter érdeklődéséről lehetett olvasni, és valószínűleg Lindelöf karrierjének is jót tenne, ha kipróbálná magát egy új környezetben.

Scott McTominay

McTominay egy kőkemény, csupaszív játékos, aki mindig kiteszi a lelkét a pályára. Egy trófeákért harcoló csapat középpályájára azonban nem elég jó futballista. Casemiro érkezésével eldőlt, hogy a brazilé az egyik hely a középpályán, McTominay semmilyen tekintetben nem tudja felvenni a versenyt a többszörös BL-győztessel, így egy másik brazillal, Freddel küzd a percekért, de Ten Hag inkább preferálja a technikailag képzettebb Fredet. A United szempontjából az eladása tűnik az ésszerű opciónak, és most nyáron lehet is piaca a 26 éves játékosnak a Premier League középcsapatainál.

Anthony Martial

Martial óriási ígéretként és tehetségként érkezett Manchesterbe, de a karrierje évek óta megrekedt, nem tud szintet lépni, aminek részben az oka az, hogy rengeteget sérült. Tavaly kölcsönben Sevillában volt, az a kitérő sem sikerült jól számára, és az idei szezonját is a kevés játéklehetőség és a sérülések jellemezték. Ten Hag egyszerűen nem bízik benne, talán már Martial sem bízik önmagában. Heti 250 ezer fontos fizetése van, miközben peremember, ugyanakkor még mindig csak 27 éves. Ha egészséges marad, akkor újraépítheti magát. Egy másik csapatban.

Harry Maguire

Melyik topcsapatnak van olyan kapitánya, aki nem kezdő? Melyik topcsapatnak az egyik rekordvétele vált mémforrásá?

Varane és Martínez mellett nincs esélye Maguire-nek a kezdőbe kerüléshez, Ten Hag olyannyira nem bízik benne, hogy esetenként még Luke Shaw is játszott középhátvédet. Nem véletlenül nem bízik a holland edző Maguire-ben, ha játszik, mindig benne van a hiba, kabaréba illő bakik, öngólok jellemezték az elmúlt éveit. Nem rossz védő, de a Manchester United túlságosan nagy kabát számára, ezt neki és a klubnak is be kell látnia, minél előbb megtörténik ez és eljön a váltás, annál jobban jár mindkét fél.

Ez is érdekelhet:

Óriási hátrányba került a Man. United a bajnoki hajrára

Ritka pechsorozat áldozata lett az MU, és erre könnyen rámehet az egész szezon.

„A Manchester Unitedhez visszatért a cirkusz”

A Manchester United korábbi csapatkapitánya érthető módon finoman szólva is elégedetlen volt a történelmi vereség után.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

A Fradi lilára verte az Újpestet

A Liverpool egy 120 perces dráma legvégén nyerte meg a Ligakupát

További cikkeink a témában