A Győri ETO átlövője a Kézivezérlés Extrában mesélte el, hogy a fizikai túlterhelés miatt szinte teljesen kiégett, és ezzel párhuzamosan pánikbetegséggel is küzdött.

„Hullámzó a hangulatom. Egyszer jobban érzem magamat, máskor kevésbé. Sokat rágódok dolgokon, és még nem jutottam egyről a kettőre, hogy mi a megoldás” – mesélte Háfra Noémi a Sport Tv műsorában, aki 23 évesen már túlvan egy pánikbetegségen az abnormális terhelés miatt.

Elmesélte, hogy besokallt a kézilabdából az elmúlt években, nem volt pihenőidő, a nyáron utánpótlás-világversenyekre, télen meg a felnőttre járt. Eközben persze ott voltak a bajnokik és a BL-meccsek, és ez fokozatosan felőrölte. Szerinte két-három évig lehet pihenő nélkül bírni, de utána kezd sok lenni.

A franciaországi Eb után kezdődött a zuhanórepülése, a tavalyi olimpia után pedig már a kiégés határán állt.

„Nem sok kellett volna ahhoz, hogy azt mondjam, elég volt, álljunk meg, mert már a saját egészségem rovására megy. Elkerültek a nagyobb sérülések, de mentálisan nehezen birkóztam meg több mindennel.”

„Pánikbetegség fogott el. Előfordult, hogy egy fehérvári meccsen egy félidőt nem tudtam lejátszani, mert elzsibbadtak a karjaim, a lábaim. Nem kaptam levegőt, hányingerem volt, de az edzőhöz sem fordulhattam, mert nem tudtam, mi történik velem. Májusban kezdődött a probléma, így csináltam végig a nyarat és az olimpiát. Megesett, hogy vezetés közben jött rám. Félre kellett állnom, már mentőt akartam hívni, mert nem kaptam levegőt. A válogatottnál voltak, akiknek elmondtam, ha ez előjön, öleljenek meg, vagy csináljanak bármit, ami ilyenkor jó. Tokió után elkezdtem pszichológussal dolgozni, ő mondta, hosszú idő, mire ebből valaki kijön. Nekem négy nap alatt sikerült. Ha felveszem az edzőcipőmet, már nem fog el a remegés vagy a légszomj.”

A pánikbetegség egyébként egy szörnyű, alattomos és roppant veszélyes kór, különösképp a depresszióval együtt, márpedig ezek szeretnek kéz a kézben járni. Erről Andrés Iniesta is mesélt korábban:

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, ingyenesen hívhatod a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot! Ebben az esetben itt is találhatsz segítséget, ha pedig valaki másért aggódsz, ezt érdemes elolvasnod.

(Fotó: PressFocus/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.