A Real Madrid védője, a brazil Marcelo arról beszélt, hogy a 2018-as BL-döntő előtt pánikrohamot kapott.

A négyszeres BL-győztes futballista a Players' Tribune-ben mesélt a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntőről.

Úgy éreztem, mintha valami beragadt volna a mellkasomban. Nagy nyomást éreztem. Nem az idegességről beszélek, az előfordul a futballban. Nem kaptam levegőt, megpróbáltam nem pánikolni. Az öltözőben történt a Liverpool elleni 2018-as BL-döntő előtt.

Mesélte Marcelo.

Azt gondoltam, szólok a dokinak, de féltem, hogy akkor nem enged játszani. Nekem pedig játszanom kellett...

Néhány nappal a meccs előtt egy korábbi Real-játékos egy tévéműsorban azt mondta, szerinte Marcelónak egy Szalah-posztert kellene vennie, és esténként előtte imádkoznia. 12 év, három BL-cím után tiszteletlen volt velem, kritizálni próbált, de rengeteg motivációt merítettem ebből.

Végül kockáztatott, vállalta a játékot:

Kimentem a pályára, de még mindig nehezen kaptam levegőt. De azt mondtam magamnak: Ha ma itt meg kell halnom, akkor kibaszottul meghalok.

A döntőt végül a Real Madrid nyerte, Marcelo és csapata triplázott, és történelmet írt a Bajnokok Ligájában.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

(Marca; Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Idén is eljön a karácsony, de semmi pánik, mutatjuk a tuti tippeket!
További cikkeink a témában