A saját közönsége előtt verte el Európa legjobb formájában lévő csapatát a Fradi női kézicsapata, és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Kétgólos hátrányból várta női kézilabdacsapatunk a Brest elleni Bajnokok Ligája-visszavágót a Fradi, a múlt szombaton 30–28-ra győzött a Brest Érden. De nemcsak emiatt volt a francia együttes az esély, hanem azért is, mert 22 tétmérkőzés óta veretlen – legutóbbi vereségét Magyarországon, a Debrecen vendégeként szenvedte el még október végén.

De a Fradi nem rezelt be, két távoli góllal indították a meccset Klujberék, így az sem jelentett gondot, hogy szélről hibáztak néhányszor.

Emily Bölk és Andrea Lekic is remekelt támadásban, miközben a ferencvárosiak hátul hatástalanították a Brest veszélyes lövőit. Így a 19. percben 12–7-re vezetett a Ferencváros. Ezt követően jött egy hétperces gólcsend, amit kihasznált a házigazda, 12–11-re felzárkózott. A szünetig azonban az FTC rendezte sorait és a  pihenőig sikerült visszahizlalni négy találatra az előnyét.

Magyar szempontból nem indult jól a második félidő, három perc alatt egy találatra közelített a gyorsabb tempóra váltó házigazda (15–16). Egyenlíteni viszont nem tudott, mert kapuban Janurik Kinga elkapta a fonalat, elöl pedig a holland jobbszélső, Angela Malestein remekelt, így a 47. percben már 23–18-ra vezetett a Ferencváros, hat perccel később pedig már 27–21 volt az állás. Az egyébként kevés kiállítást hozó találkozón 50 másodpercet kettős emberhátrányban kellett lejátszania a hajrához érve a Ferencvárosnak, két perccel a dudaszó előtt így is öt – összesítésben három – gól volt az előnye.

Ebből pedig már nem engedte vissza a Brestet a Fradi, így a két fél hatodik egymás elleni meccsén négy bresti siker mellett másodszor győzött a Ferencváros.

A nyártól már a Fradit erősítő Valerija Maszlova hétszer talált be. A találkozó legeredményesebbjeként Malestein tízszer vette be a hazai kaput, Bölk hét góllal, a második félidőben parádézó Janurik 14 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Szombaton a DVSC Schaeffler nagy csatában búcsúzott a legutóbbi három kiírásban diadalmaskodó Vipers Kristiansand ellen, így a Ferencváros, valamint a Győri Audi ETO maradt versenyben azért, hogy ott legyen a június első hétvégéjén Budapesten sorra kerülő négyes döntőben.

  • Női Bajnokok Ligája, Playoff, visszavágó
  • Brest Bretagne–FTC-Rail Cargo Hungaria 26–31 (12–16)
  • Továbbjutott: az FTC-Rail Cargo Hungaria, 59–56-os összesítéssel

(Forrás, fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Nem jutott ki az olimpiára a magyar súlyemelő, mert nem emelhetett nehezet

A magyar külügyminiszter szerint az orosz sportolóknak a párizsi olimpián lenne a helyük

További cikkeink a témában