Az alkoholproblémái miatt ismét címlapokra került Paul Gascoigne pályafutása csúcsán naponta szállította a vicces és/vagy megbotránkoztató sztorikat.

  1. 10 / 10

    Jöttem, láttam, beköltöztem

    Gazza rendkívüli népszerűségnek örvendett Anglia-szerte, egyszer dokumentumfilmet is forgatott róla egy tévéstáb. Elvitte az egész forgatócsoportot egy elitkörnyéken lévő gyönyörű és hatalmas villához, amelyről azt állította, hogy az övé, majd kijelentette, hogy sajnos nincs nála a kulcs. Bekopogott, közölte az ajtót nyitó háziasszonnyal, hogy reklámfilmet forgatni jöttek, végül a megdermedt hölgy képét látva öt percig fetrengett a röhögéstől. Gazza sajátos humorral bírt.

  2. 9 / 10

    Kontroll

    Angliában szokás, hogy ha egy ifista felkerül a felnőttekhez, inasként szolgálja a csapat idősebb játékosait. A kis Paul a Newcastle tinédzserként szedett össze némi pénzt így, de persze hamar sikerült emlékezeteset alkotnia. Konkrétan a klub legnagyobb sztárjának, az aranylabdás Kevin Keegannek a csukáját lopta el, hogy aztán henceghessen vele a haverok előtt. Csakhogy a metrón felejtette a cipőket.

  3. 8 / 10

    Kalapács Józsi

    Még a Tottenham futballistájaként – vélhetően józanul – kocsikázott London utcáin, amikor meglátta, hogy építőmunkások légkalapáccsal törik fel a járdát. Kiszállt a járgányból és megkérte az egyik melóst, hadd próbálja ki a szerkezetet. Megkapta az engedélyt, és a járókelők csodálkozására a válogatott labdarúgó nekiállt felbontani a járdát.

  4. 7 / 10

    Haverok, buli, hanta

    A csapattársak megviccelése mindennapos tevékenységnek számított. Valamennyit felsorolni képtelenség lenne, de Gazza kreativitását bizonyítva, íme néhány: Newcastle-ban szoláriumot vásárolt egyszer Tony Cunninghamnek – aki történetesen színesbőrű; Glasgow-ban a békésen szundító Richard Gough-ot viccből levizelte; Jimmy Gardnernek olyan kétes erkölcsű hölgyet rendelt, akiről tudta, hogy transzvesztita.

  5. 6 / 10

    Angliai pite

    Barátjával, Jimmy Gardnerrel nagyon szeretett tréfálkozni. Egyszer például pénzt ajánlott neki, ha bizonyos ideig az öngyújtó lángjába tartja az orrát (megcsinálta); máskor pedig a haverját meghívta egy pitére, amelyből előtte kikaparta a tölteléket, és macskapiszkot tett a helyére.

  6. 5 / 10

    Meztelen csütörtök

    A Middlesbrough játékosaként úgy gondolta, a nem túl izgalmas város életét felpörgeti kicsit. Egy alkalommal betért egy helyi étterembe, leült, végiglapozta a menüt és megrendelte az ebédet. Hogy eddig semmi különös? Az eseménysor alatt mindössze egy pár zoknit viselt.

  7. 4 / 10

    Féktelenül

    Talán a Csupasz Pisztoly című film Ray Charles-féle buszvezetős jelenete ihlette, amikor a londoni Piccadilly Circuson felugrott egy emeletes buszra, és megkérte a sofőrt, adja át neki a kormányt. A vezető meglepő módon beleegyezett, az utasok meg sikoltoztak, akárcsak a filmben.

  8. 3 / 10

    Jó estét, jó…

    Sikerült jó darabig emlékezetessé tennie az 1990-es olaszországi világbajnokságot. Az olasz tévések megkérték az angol válogatott tagjait, hogy bemutatáskor egymás után mondják a kamerába a nevüket. Amikor Gascoigne-ra került a sor, a neve helyett mindenki megrökönyödésére ennyit mondott: „Kibaszott faszverő.” És ezt a BBC nézői minden angol meccs felvezetésekor meghallgathatták.

  9. 2 / 10

    Erkélyjelenet

    A Lazióba szerződésének első napján a felügyeletére kirendelt alkalmazottól megszökött, berohant a szállodai szobájába, kinyitotta az ablakot, a cipőjét a párkányra tette, és elbújt a szekrényben. Az őt üldöző szerencsétlen munkatárs az ajtón belépve halálra rémült, mert azt hitte, a klub új igazolása öngyilkos lett.

  10. 1 / 10

    The Ketchup Man

    Szintén az itáliai világbajnokság alatt egy norvég tévéstáb a vele készített interjú végén megkérdezte Gascoigne-t, üzen-e valamit az angolok következő ellenfelének. A válasz villámsebesen érkezett: „Igen, húzzon a faszba Norvégia.” Majd röhögve elfutott. Ugyanezen világversenyen tetőtől talpig bekente magát ketchuppal, és a szövetségi kapitány, Bobby Robson szobájának erkélyére feküdt. Ezek után meglepődünk, hogy a Hollandia elleni meccs előtt az edző a Holland 8 szöveget pingálta Gazza kézfejére? Azért, hogy ne felejtse el, melyik játékost kell fognia a szögleteknél…

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés