Valamiért Barcelonában úgy gondolják, a csapatnak Paulinhóra van szüksége.

A 28 éves brazil középpályás két szezont lehúzott a Tottenhamben, a világot nem igazán váltotta meg, majd 2015-ben a kínai GZ Evergrandehoz igazolt. Most meg a Marca szerint azt nyilatkozta, ügynökét és őt megkereste a Barcelona és ajánlatot tett. Ő pedig természetesen szívesen játszana a katalánoknál, ha összejön.

Már csak az a kérdés, hogy miért lenne jó ez a Barcelonának? Mert a katalánok egyik nagy problémája tavaly is az volt, hogy a középpályán nem volt meg a kreatív ember, aki ritmust ad a játéknak, aki egy-egy csellel, jó passzal beindítja az MSN-t. Iniesta erre tökéletes (volt), de a spanyol zseni egyre idősebb, már nagyon kellene a helyettes – például Verratti.

Paulinho viszont nem az a kreatív arc, melózni, robotolni tud, de semmiben sem kiemelkedő, erre a szerepre viszont többen is képesek a jelenlegi keretből. A brazil piaci értéke egyébként jelenleg 15 millió euró, a brazil válogatottban 41-szer szerepelt eddig.

A brazil vonalra nagyon rányomulna ismét a Barca:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés