A vártnál jóval simábban verte hazai pályán a Bilbaót a Barcelona, Pedri eközben szenzációsan futballozott.

A Barca csütörtökön az elmúlt hónapok legjobb teljesítménye után 4–2-re legyőzte a Napolit az Európa-ligában és bejutott a legjobb 16 közé, ahol a Galatasaray ellen játszik majd.

A bajnokságban egy nem könnyű ellenfél, a Bilbao várt a Barcára, de Xavi csapata ezúttal simán, 4–0-ra nyert. Aubameyang szerezte az első gólt, majd a csereként beálló Dembélé, Luuk de Jong és Depay is betalált.

A meccs embere azonban nem egy gólszerző, hanem Pedri volt. A fiatal spanyol középpályás 92 sikeres passzt osztott ki, 93 százalékkal passzolt, mind a nyolc hosszú labdája jó volt és mind a három cselkísérlete sikeres. Ezek a cselek ráadásul nagyon látványosak voltak. Kiosztott egy szenzációs kötényt:

Pedri skill vs. Athletic Bilbao from rsoccermirrors

A Barcelona harmadik gólja előtt pedig Iniestát idézve nagyon kis területen cselezett, majd kétszer is jól passzolt, az indítása után Dembéléhez került a labda, a francia beadása után talált be De Jong:

A bajnoki után Xavi is csak dicsérni tudta a játékosát:

„Ha tehetségről beszélünk, akkor nincs nála tehetségesebb futballista a világon, és ezt nem azért mondom, mert szereti, ha dicsérik, sőt, ő egy nagyon szerény srác. A játéka Iniestára emlékeztetet.”

A meccs összefoglalója (A videó átkattintás után indul):

Ez is érdekelhet:

El-sorsolás: Szoboszlaiék orosz, a Barcelona török ellenfelet kapott

A Leipzig a Szpartakkal került össze, de egyelőre annyi a biztos, hogy Moszkvában nem lesz meccs.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés