Alex Pereira másodszor is kiütötte Jirí Procházkát.

A UFC 303-as gálájának főmeccse eredetileg Conor McGregor visszatérése lett volna Michael Chandler ellen. Az ír azonban eltörte az egyik lábujját, így végül nem tudott ketrecbe lépni. A gála új főmeccset kapott, a félnehézsúlyú világbajnok Alex Pereira a cseh Jirí Procházkával bunyózott. Tavaly már találkoztak, akkor a brazil kiütéssel nyert.

A visszavágó sem hozott más eredményt, a korábbi többsúlycsoportos kickboksz-világbajnok és már kétsúlycsoportos UFC-bajnok Alex Pereira a második menet legelején egy fejrúgással lezárta a meccset:

Pereira óriásit megy az elmúlt két évben, összesen öt korábbi UFC-világbajnokot győzött le, négyszer idő előtti befejezéssel. Előbb középsúlyban, majd félnehézsúlyban lett világbajnok, ezalatt egyszer kapott ki Israel Adesanyától, akit korábban már MMA-ban és kickbokszban is legyőzött. A mostani sikere után arról beszélt, hogy nehézsúlyba akar fellépni. Ha ezt megteszi és ott is világbajnok lesz, akkor a UFC történetének első bunyósa lehet, aki három különböző súlycsoportnak is a legjobbja lett.

Ez is érdekelhet:

Egy fejrúgás után jött az év egyik legnagyobb KO-ja a UFC-ben

Esteban Ribovics kiütése egészen biztosan ott lesz az év végi összeállításokban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.