Már a nyár közepén megírtuk, hogy lelépett Veszprémből a zseniális irányító, Aron Pálmarsson, most már az is biztos, hogy sikerült megállapodni a Barcelonával. Na meg az is majdnem biztos, hogy megvan az utódja.

Ugyan augusztusban kijelentette a Telekom Veszprém vezetése, hogy nem igazol új játékost az izlandi helyére, Lékai és Győri csinálja végig a szezont, ám most kiderült, hogy mégis, csak nem engedték el a kiszemeltet: Petar Nenadicsot.

A Füchse Berlin szerb válogatott irányítója jövő nyártól biztosan a Veszprém játékosa lesz, ám az sincs kizárva, hogy már januárban, ez csak pénz kérdése. Miután Pálmarssonért kialkudtak a Barcelonától 700 ezer eurót, amiért 10 napon belül a katalánok játékosa lesz, abból bőven futja majd Nenadicsra, akiért nagyjából olyan 400 ezret kérnek a németek. (Csak viszonyításként: a Liverpool 48 millió fontért igazolt egy közepesen ismeretlen középpályást Németországból.)

A 31 éves irányító többek között azért döntött a Veszprém mellett, mert közelebb akar lenni a Szerbiában élő családjához. Nenadicsnak egyébként nem ismeretlen a magyar bajnokság, 2008 és 2010 között a Veszprém ősi ellenfelének, a Szegednek volt a játékosa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni