Miután tegnap Szerhij Rebrov elmondta, hogy aláírta a felmondási papírokat, ma be is jelentette a Fradi az új edzőjét.

Az Austria Wien játékos és edző legendája,

Peter Stöger vette át a zsinórban három bajnoki címet nyerő Fradi irányítását.

Az 55 éves osztrák szakember korábban a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, de sikeres volt a Kölnnél is, amelyet a német másodosztályból feljuttatott a Bundesligába, majd nem kis bravúrt elérve az ötödik helyre, vagyis az Európa-liga csoportkörébe vezette a csapatát. De nyert korábban osztrák bajnoki címeket és Osztrák Kupákat is.

„Több különböző országból is voltak ajánlataim. [...]Tudom, hogy a Fradi irányítása nagy kihívás számomra, hiszen nagyon sikeres volt a csapat az elmúlt időszakban. Nagyon szeretek nagy, tradicionális egyesületeknél dolgozni, ahol van egyfajta különleges miliő és kifejezetten nagy szurkolói bázisa van az együttesnek. [...] Bajnok akarok lenni a csapattal és jó teljesítményt nyújtani a nemzetközi porondon, a csoportkörben is – nyilatkozta a Fradi.hu-nak.

Mesélt a terveiről, filozófiájáról is:

„A Ferencvárossal lehetőségünk van, hogy támadó futballt játsszunk, amit tudom, hogy a szurkolók is szeretnek, elvárnak. Amikor korábban az Austria Wiennel a bajnoki címért harcolhattunk, akkor is ezt a típusú játékot erőltettem, mert alkalmas volt a keret rá, ezt is kedvelem, és sikerült is rekordpontszámmal és rekordmennyiségű rúgott góllal bajnokságot nyernünk (2012/13-as szezonban – a szerk.).

Az NB I-ben nagyon támadó szellemű játékot szeretnék játszani, mert tudom, hogy nekünk van a legjobb keretünk és bajnokságot kell nyernünk. Az európai kupaporondon már más típusú játékra lehet szükség, ott biztos, hogy más döntéseket is kell hoznunk, és lesz mérkőzés, amikor kontráznunk kell. Nemzetközi szinten sok minden függ attól is, hogy milyen ellenféllel kerülsz szembe.”

Az már biztos, hogy hozza magával egyik segítőjét, Alexander Badét, akivel korábban a Kölnnél, a Dortmundnál és az Austria Wiennél is együtt dolgozott. Hajnal Tamással naponta többször is egyeztet a tervekről, hiszen nincs túl sok ideje felépítenie a csapatát.

Egy dánt már ki is nézett:

Bővebben itt olvashatsz Stögerről.

(Fotó: Markus Tobisch/SEPA.Media /Getty Images)

És ezt olvastad már?
Káprázatos góllal mentett pontot a Liverpool