Ebben a címbe muszáj volt halmozni a felkiáltójeleket, mert több megdöbbentő infó is van benne.

Az egyik legmeglepőbb igazolást most ütötték nyélbe, a szinte minden értékes játékosát (rengeteg pénzért) eladó Monaco most komoly befektetésbe fogott:

25 millió euróért megvette az olasz labdarúgás legnagyobb tehetségét, a mindössze 16 éves Pietro Pellegrit.

Ennél több pénzt még eddig csak egyszer adtak ilyen fiatal játékosért, a Real Madrid 45 millió euróért vette meg a szintén 16 éves Viníciust. Korábban a brazil Alexandre Pato volt a legdrágább tini, 22 millió eurót adott érte az AC Milan, de ő 17 éves volt.

Pietro Pellegri (@iampellegri) által megosztott bejegyzés,

A 196 centis, még növésben lévő Pellegri 15 évesen mutatkozott be a Genoában, azóta kilenc élvonalbeli meccsen játszott a Serie A-ban, három gólt lőtt. Mivel elképesztő nagy tehetség és olasz, egyértelmű volt, hogy idővel a Juventusba igazol, erre kiköt a Ligue 1-be, ráadásul a Monacóban. Kissé váratlan, de nagy húzás.

Ha nem törik meg a fejlődése, akkor a világ egyik legjobb centere lehet, és ebben az esetben ennek a pénznek a sokszorosát veszi majd ki belőle a Monaco. Játéklehetőséget biztosan kap, a hercegségbeliek simán bedobják a fiatalokat a mély vízbe, sokkal inkább, mint az olaszok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés