Piros Zsombor karrierje legjobb néhány napján van túl. A korábbi junior Grand Slam-bajnok két nála sokkal magasabban rangsorolt teniszezőt győzött le a Davis-kupa világdöntőjében. A Marin Cilic elleni győzelem olyan szintű skalp, amire a legtöbb teniszező egész karrierje alatt sem képes.

A torinói Davis-kupa-döntőben a magyar válogatott a sokkal esélyesebb ausztrálokkal és horvátokkal került egy csoportba, vagyis különösebb nyomás nélkül utazhatott Olaszországba. A továbbjutás végül a várakozásoknak megfelelően nem jött össze, harmadik helyen zárta a csoportot a magyar csapat, ennek ellenére mégis

elégedett lehet minden magyar teniszrajongó, köszönhetően Piros Zsombor szenzációs játékának és két bravúrgyőzelmének.

Piros Zsombor szombaton a világranglistán 72. helyen álló John Millman ellen játszott egyes meccset. Egyértelmű favorit volt az ausztrál, tapasztaltabb, sokkal magasabban jegyzett teniszező, mint a világranglistán 283. Piros. Milman korábban volt a legjobb negyvenben is a ranglistán, és Grand Slamen verte már Roger Federert is. Piros Zsombor viszont most soknak bizonyult számára. Az első játszmát még behúzta, de Piros kiválóan teniszezve fordított, 4:6, 6:4, 6:3-ra győzött. Óriási eredmény ért el a 22 éves magyar játékos, később azt mondta, még soha korábban nem játszott ilyen szintű meccsen, izgult is az elején, de sikerült megnyugodnia és végül meglepetést okozott.

Köves Gábor szövetségi kapitánnyal ünnepelt Piros Zsombor

Kiváló győzelem volt a Milman elleni, de azóta háttérbe szorult. Azért, mert tegnap még az ausztrál elleninél is sokkal nagyobb bravúrt mutatott be Piros. Vasárnap ugyanis szintén három szettben legyőzte Marin Cilicet. A jelenleg a világranglistán 30. horvát korábban volt a harmadik legmagasabban jegyzett férfi teniszező is, 2014-ben pedig megnyerte a US Opent. Minden téren óriási különbség volt a két játékos eddigi pályafutása között, a talán legbeszédesebb adat, hogy Cilic eddig 29 millió dollárt keresett, míg Piros 93 ezret. A meccsen ez azonban szerencsére nem volt tényező, az első szett Cilicé lett, de most is jött a fordítás, és végül ezt a meccset is három játszmában húzta be Piros Zsombor. Megszerezte karrierje legnagyobb győzelmét, olyan bravúrt hajtott végre, amire a legtöbb teniszező egész pályafutása alatt sem képes.

Őszintén szólva remegek. Próbáltam az öltözőben kicsit pihentetni a kezem és a lábam, de nem könnyű kezelni ezt a helyzetet fizikailag és érzelmileg. Ennél most nem tudtam volna jobban teniszezni, száz százalékot adtam, én és a csapatom is mindent megtett, hogy egyre magasabbra emeljem a lécet. Nem hiszem, hogy nyertem volna, ha ez egy ATP-meccs, mert nagyon hiányzott volna, amit a szövetségi kapitány és az edzőim, Palágyi Miklós és Noszály Sándor adtak

– nyilatkozta a Cilic elleni győzelem után a Nemzeti Sportnak.

A meccslabda és az ünneplés pillanatai, Piros könnyezve ünnepelt a csapattársaival:

 

Micsoda győzeleeeeeeeeem!!!

Piros Zsombor a döntő szettben 1-4-ről jött vissza Marin Cilic ellen és karrierje legnagyobb győzelmét aratva 4:6 7:5 6:4-re nyert.

A WHB magyar Davis-kupa csapat így 1-1-re áll a horvátok ellen.

Jöhet a mindent eldöntő páros meccs.

Posted by Hungarian Tennis on Sunday, November 28, 2021

Piros Zsombor tehát karrierje legjobb néhány napján van túl, két olyan meccset nyert meg, amiből rengeteget meríthet, a mostani teljesítményével bebizonyította, hogy van benne bőven potenciál. Ugyanakkor nem szabad túlmisztifikálni sem ezt a két győzelmet. Ő maga is elmondta, hogy a közeg, az edzője és a szövetségi kapitány jelenléte nélkül – egy ATP-tornán – valószínűleg kikapott volna Cilictől, és azt is meg kell említeni, hogy a horvát számára nem volt tétje a meccsnek. Persze ettől függetlenül egy ilyen kaliberű teniszezőt legyőzni óriási bravúr és komoly mentális lökést adhat a jövőre nézve.

A tenisszel már négyéves korában megismerkedő Pirost egyébként 2017-ben ismerték meg a magyar sport- és teniszkedvelők, négy éve a juniorok között megnyerte az Australian Opent, Fucsovics Márton után a második magyar teniszező lett, aki a juniormezőnyben Grand Slamet nyert.

A junior és felnőtt mezőny között óriási a szakadék. Teljesen más kamasz srácok között játszani, mint felnőtt férfiak, a világ legjobbjai ellen. Fucsovics Márton karrierje is megmutatta, hogy egyrészt borzasztó nehéz bekerülni a világ száz legjobb teniszezője közé, másrészt ehhez rengeteg időre és melóra van szükség. Piros jelenleg 283. a világranglistán, a harmadik legmagasabban rangsorolt magyar férfi teniszező. Az elmúlt két hét felnőtt karrierje legjobb időszaka volt, a Davis-kupa remeklés mellett két héttel ezelőtt döntőt játszott a pozsonyi Challanger-tornán, vagyis az ATP-tornák alatti sorozatban. Két játszmában kikapott a nála sokkal magasabban jegyzett holland Tallon Griekspoortól, viszont a karrierje szempontjából komoly szintlépést tett meg, hiszen most már ott tart, hogy Challenger-tornákon indul és ott felveszi a versenyt a mezőnnyel.

Nemrég azt nyilatkozta, hogy edzőjével, Noszály Sándorral sokat dolgoztak, az utóbbi időszakban a szerváin és a mentális felkészültségén javított, ennek is köszönhetőek az elmúlt hetek eredményei.

2017-ben a junior Grand Slam-győzelme után egyébként azt mondta, a felnőttek között legalább egy Grand Slamet szeretne nyerni és a világranglistán a top tízbe kerülés a célja.

Ez viszonylag még messze van, a Davis-kupa-siker és az elmúlt időszak fejlődése azonban komoly lökést adhat a karrierjének, és az elmúlt néhány hét eredményeiből, tapasztalataiból nagyon sokat tanulhat és profitálhat az elkövetkező években.

Nemrég Babos Tímeával beszélgettünk, az interjú:

(Fotók: Getty Images)

És ezt olvastad már?
A franciák mínusz ötről fordítva nyerték meg az Eb-rangadót és a csoportot