Mauricio Pochettino szerint most kell keménynek és nyugodtnak lenni.

A BL-csoportkör második fordulójában a tavalyi döntős Tottenham vezetett a Bayern ellen, végül 7–2-re kikapott:

Mészárolt a Bayern, hetet (!) rúgott a BL-döntős otthonában

Kiütötte Bayern a Tottenhamet, majd még bele is rúgott a földön fekvő angolokba.

A katasztrofális meccs után a Spurs edzője, Mauricio Pochettino a következőt nyilatkozta:

Ez az a pillanat, amikor egységesnek kell maradnunk, nem beszélhetünk most. Csalódottak vagyunk, de nyugodtnak kell maradnunk. A Bayern könyörtelen volt a kapu előtt. Ha az 53. percben kétgólos hátrányban vagy, kockázatot kell vállalnod. Csalódott vagyok, az egész csapat csalódott. Amikor hét gólt kapsz, ki kell állnod és erősnek kell lenned.

Mondta az argentin edző, aki azt is hozzátette, hogy szerinte kicsit feladta csapata tegnap este.

Néhány fájdalmas statisztika a Tottenham szempontjából:

Történelmi pofonba szaladt bele a BL-döntős Tottenham

Egyet már aludtunk rá, de még mindig nehezen hisszük, hogy a Bayern Londonban hét gólt rúgott a Tottenhamnek.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.