Maurizio Pochettino a Lyon elleni bajnokin a 76. percben lecserélte Lionel Messit. A meccs végén megmagyarázta, miért döntött így.

Messi láthatóan nem volt elégedett, hogy negyedórával a vége előtt 1–1-nél úgy döntött Pochettino, hogy Hakimit küldi be a helyére.

A PSG végül nyert, Icardi a legvégén befejelte a párizsiak győztes gólját:

Csak Messi lecserélése után tudta megnyerni a meccsét a PSG

Először játszott hazai bajnokin Lionel Messi a PSG-ben, de az argentin első párizsi góljára továbbra is várni kell, a BL-meccshez hasonlóan most is csak kapufáig jutott az argentin.

A sajtóban azonban nem az eredmény, sokkal inkább Messi lecserélése a téma. A lefújás után Pochettinónak magyarázkodnia kellett. Megtette:

Mindenki tisztában van, hogy egy 35 fős keretünk van, tele kiváló játékosokkal. Folyamatosan döntéseket kell hoznunk, meccs előtt a kerettel kapcsolatosan, majd meccs közben is, figyelembe véve, hogy mi a legjobb a csapat és a játékosok számára. Néha ezek a döntések pozitívak, néha nem, de egy edzőnek ez a feladata. Megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e, azt felelte igen, nincs probléma

mondta Pochettino.

A PSG egyébként hat forduló után hibátlan, 18 ponttal vezeti a francia ligát.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés