Ha nem is mondta ki konkrétan Pogba, hogy nyáron klubot vált, de erősen célzott rá.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Paul Pogbát 2016-ban igazolta vissza a Manchester United, akkoriban világrekordnak számító összegért. A terv az volt, hogy a francia középpályás lesz a következő évek csapatának alapembere, és a segítségével a Manchester United újra Európa egyik legjobb klubja lesz. Az elvárások nagyok voltak, az eredmények és Pogba teljesítménye azonban elmaradt.

Pogba kivételes képességű játékos, technikailag és fizikálisan és kiemelkedő, és megfelelő környezetben a taktikai hiányosságait is el lehet rejteni, azonban annak a szerepnek nem tudott megfelelni, amit elvártak tőle Manchesterben. Voltak jó időszakai is, de összességében csalódást keltő a második menchesteri periódusa, és már évek óta téma, hogy mikor vált csapatot.

Erre a legnagyobb esély nyáron lesz, hiszen lejár a szerződése. Eddig nem hosszabbított vele a klub, és úgy tűnik, hogy a játékos már el is engedte a manchesteri történetet:

Legyünk őszinték, egyáltalán nem vagyok elégedett az elmúlt öt évvel. Ez az év is elúszott, ismét nem nyerünk semmit. Manchesterben vagy máshol, de kupákat akarok nyerni

– nyilatkozta Pogba.

Aki a napokban a depressziójáról is beszélt, azt mondta, több depressziós időszaka is volt karrierje során. Szerinte a depresszió jelen van az élsportban, de kevés szó esik róla, sokszor maga a sportoló sincs tisztában azzal, hogy mi történik vele.

Visszatérve Pogba jövőjére. A szezon jelenlegi szakaszában nehéz megmondani, hol folytathatja – arra kevés esély van, hogy végül marad a Unitedben. Korábban a Paris Saint-Germain érdeklődéséről lehetett hallani, az utóbbi időben azonban Pogba korábbi klubja, a Juventus is képbe került.

A Juventusnál egyébként úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítanak Paulo Dybalával:

Nem kell a Juventusnak Dybala, ingyen távozik az argentin

Ez nem pletyka, már hivatalos, Paulo Dybala elhagyja a Juventust.

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Így bolondította az ellenfeleit 6 éves korában Lionel Messi

Jön a legszomjasabb vb, ahol az is dönthet, mikor és mit isznak a játékosok

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni