Legalábbis Manchesterben ebben most nagyon bíznak.

A Manchester United joggal dühönghet, hogy 2012-ben Sir Alex Ferguson elengedte Paul Pogbát a Juventushoz, ugyanis a francia időközben az egyik legkeresettebb játékossá érett. Most vissza is kerülhet Manchesterbe, ám könnyen lehet, hogy nem az Old Traffordra.

Igen, a Manchester City (is) bejelentkezett érte, és rögtön egy elég erős ajánlattal állt elő, négy sztárjátékosát adná a 70 millió fontra becsült Pogbáért, akinek heti 220 ezer fontos fizetést perkálna ki Manszúr sejk.

Szóval Yaya Touré, Samir Nasri, Aleksandar Kolarov és Edin Dzeko is lassan elkezdhet barátkozni azzal a gondolattal, hogy a Juvénál köt ki – őket amúgy is elküldenék a manchesteri végkiárusítás során, lehet, hogy így még jobban is járnának.

Az biztos, hogy mostanság elég drágán mérik Pogba kilóját. De most akkor tényleg ér ennyit, vagy csak az említett City-játékosok ennyire alulértékeltek?

Kb. mindegy, valamelyik topklup úgyis rekordösszegért igazolja majd le, mert nem, nem csak ám a City akarja a franciát, meg is lepődnénk, ha a díszes társaság között nem olvashatnánk a Barcelona, a Real Madrid, a Chelsea, a Manchester United vagy a PSG nevét.

(Forrás: Sky Sports, Manchester Evening News)

HIVATALOS: a legnagyobb holland tehetség a Manchester Unitedbe igazolt.

Láttad már a Barceona–Bayern München Boateng-mémjeit?

Az megvan, hogy Hegyi Dóra szexi és már a sporttörténelem része is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés