És ezek a statisztikák bizony leginkább arra vannak, hogy boruljanak. De ettől még érdekesek.

Mondjuk eleve van egy négypontos előnye a tabella élén álló Liverpoolnak, amit akár lehetne megfelelően menedzselni is, ám az sem árt egy ilyen kőkemény menetelésben, ha esetleg jó a sorsolásod. Vagy jobb, mint a nagy ellenfeleknek.

Na ezt vesézi ki ez a számítás: a top6 sorsolását, a meccseknek a lehetséges kimenetelét vizsgálja a Premier League 22. fordulójától a zárófordulóig. Ki kivel játszik, hazai pályán-e, mennyire erős ellenféllel.

A Liverpool, a Manchester City, a Tottenham, a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United hátralévő meccsei, és az erősségi index alapján a Poolnak kellene nyernie a bajnokságot. Nála ugyanis csak az Arsenalnak könnyebb a sorsolása, azonban az ágyúsok 13 ponttal kevesebbet gyűjtöttek, mint Szalahék, így nincs sok esélyük.

A Poolnak az MU elleni idegenbeli (most már, hogy OGS az edző) és a Tottenham, valamint a Chelsea elleni hazai meccse a legkeményebb, miközben a City például a United elleni idegenbeli meccsen kívül még fogadja az Arsenalt, a Chelsea-t és a Tottenhamet is. Egyébiránt magasan a Chelsea-é a legnehezebb sorsolás.

Aztán simán lehet, hogy a Wolverhamton lesz a mérleg nyelve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.