Az As információi szerint Neymar nem érinthetetlen a PSG-nél.

Párizsban nyáron komoly változások lesznek, miután a Bajnokok Ligájában ismét betlizett a klub. Az edző Pochettino és a sportigazgató Leonardo távozásáról is írtak már a francia lapok, és nyilván a keretet illetően is lesznek távozók. Mbappé jövője még mindig a levegőben lóg, Messi valószínűleg marad, és bár Neymar a napokban azt nyilatkozta, hogy azt tervezi, kitölti a szerződését, nem biztos, hogy a klub is számol a brazillal.

Az As és több angol forrás is arról ír, hogy a Párizs elengedi Neymart abban az esetben, ha legalább 90 millió eurót kap érte. Komoly összeget kér tehát a PSG, de így is számottevő mínusszal adna tovább Neymaron, aki 2017-ben 222 millió euróért igazolt a csapathoz.

Persze jó kérdés, hogy melyik klub adna 90 millió eurót egy olyan futballistáért, aki ugyan kiemelkedő képességekkel rendelkezik, de már 30 éves és az elmúlt években többet volt sérült, mint egészséges. És ehhez még hozzájön, hogy nehezen kezelhető és hozzáállásbeli gondjai is vannak.

Neymar mellett egyébként még Parades, Draxler, Kurzawa és Kehrer távozhat nyáron, a csapat új edzője pedig Antonio Conte lehet. Ez utóbbi azonban még csak pletykaszinten merült fel, egyelőre semmi konkrétum nincs arról, hogy Pochettinót valóban kirúgják-e.

Ez is érdekelhet:

Neymar az MLS-be igazolna, de nem biztos, hogy ezt az MLS is akarja

Néhány napja Neymar azt nyilatkozta, szívesen futballozna karrierje végén az MLS-ben, de ezzel sikerült felbőszítenie az MLS vezetőjét.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve