Sok esélye eleve nem volt, de mostanra teljesen elfogyott a levegő körülötte.

Quique Setién kezéből kicsúszott az irányítás, bár ha nagyon szigorúan véve sosem szorította igazán erősen a gyeplőt. A korábbi Betis-tréner végleg elveszítette az öltöző feletti uralmat, egyáltalán nem bízik benne a csapat, a játékosok más látványosan ignorálják őt és a stábját.

A Goal szerint már a vezetőség sem bízik benne, így nem marasztalják a szezon végén, az igazgatóság egy része szerint eleve hibás döntés volt a kinevezése. Nem elégedettek az eredményekkel, abban az esetben maradhatnak Setién, ha megnyernék a bajnokságot és/vagy a Bajnokok Ligáját. Erre pedig pici az esély, főleg, hogy egyre nagyobb a káosz a klubban.

2021-ben elnökválasztás jön a Barcelonánál, tehát nem kizárt, hogy ismét egy évre hoznak valakit, hiszen egy új vezetés új edzővel fog kampányolni. Kivéve, ha valósággá válik az az álmuk, amiről most pletykálnak: visszavinnék Guardiolát, amennyiben eltiltják a Cityt a BL-től.

A Barcelona és a Juventus végigvitte a nyár legszürreálisabb játékoscseréjét

Alapvetően teljesen normális lenne egy középpályást egy másik középpályásra cserélni, ám itt a kezdeményező jár rosszabbul, tehát valami sántít.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés