Ivan Rakitic Szaúd-Arábiában folytatja.

A 35 éves középpályás a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy Szaúd-Arábiában, az Al-Sabab csapatában folytatja a karrierjét, miután közös megegyezéssel szerződést bontott a Sevillával.
Fotó: Ivan Rakitic Facebook-oldal

Rakitic tagja volt a 2018-ban világbajnoki döntőt játszó horvát válogatottnak, összesen 106 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatában, 15 gólt rúgott. Klubkarrierje során a Barcelonával Bajnokok Ligáját és négy spanyol bajnoki címet szerzett a Katalóniában eltöltött hat szezon során. A Sevillában két periódusban összesen hat évet játszott, kétszer nyert Európa-ligát.

Az Al-Sabab jelenleg 11. helyen áll a szaúdi bajnokságban, Rakitic lesz a csapat legnagyobb neve, csapattársa lesz többek között az Atlético Madrid korábbi szélsője, Yannick Carrasco is.

Rakitic tehát Szaúdi-Arábiába ment, de már van olyan topjátékos is, aki félév után lelépett:

A Szaúd-Arábiából menekülő Henderson a klubváltásáról: Nem volt könnyű döntés

Nem érezzük azt, hogy ez lenne minden idők legőszintébb nyilatkozata.

Ez is érdekelhet:

Egy euró lesz a fizetése új klubjában a horvát vb-ezüstérmesnek

Ivan Perisic hazatér nevelőklubjához, ahol szimbolikus összegért fog futballozni az elkövetkező másfél évben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.