A Liverpool korábbi csapatkapitányának fél év után elege lett Szaúd-Arábiából és az Ajaxhoz igazolt. Majd kiadott egy közleményt, amelyben azt írja, nem volt könnyű meghoznia a döntést.

Jordan Henderson nyáron igazolt az al-Ettifaq csapatához. Néhány hónap után azonban elege lett Szaúd-Arábiából, aminek az egyik oka az volt, hogy alig volt drukker a csapatai meccsein:

Hendersonnak sikerült lelépnie, kilépett a szerződéséből, és aláírt az Ajaxhoz, a következő két és fél évben a holland rekordbajnok játékosa lesz.

A futballistáktól megszokott módon a közösségi médiában elbúcsúzott volt csapatától, egy teljesen átlagos közhelyes szöveggel, ami viszont tudva az előzményeket – hogy mennyire menni akart – finoman szólva is humorosra sikerült:

„Sajnálom, hogy be kell jelentenem, de azonnali hatállyal elhagyom az al-Ettifaq csapatát. Nem volt könnyű döntés, de úgy gondolom, ez a legjobb számomra és a családom számára.

Szeretném megköszönni a klubnak és a szurkolóknak, hogy támogattak, a szeretetüket az első naptól fogva éreztem. Követni fogom a csapatot, és szurkolok a minél jobb eredményekért. Sok szerencsét!”

A szaúdi liga is megköszönt mindent Hendersonnak, amit az elmúlt hónapokban tett:

Henderson egyébként egyetlen gólt sem lőtt az al-Ettifaqban, négy gólpassza azonban volt.

Ez is érdekelhet:

Benzema még ebben a hónapban visszatérhet egy európai topcsapatba

Néhány hónap után elhagyhatja szaúdi csapatát az aranylabdás csatár.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.