Sergio Ramos miatt is megvan a maga különlegessége annak, hogy a Real Madridot és a PSG-t összesorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Összesorsolták, másodszor. Mert az eredeti sorsoláskor a Real a Benficát, a PSG a Man. Unitedet kapta, de az UEFA-nak sikerült teljesen összekavarnia a sorsolást, ezért azt meg kellett ismételni. A második alkalommal pedig a Párizs már a Realt kapta.

A PSG–Real a nyolcaddöntő legnagyobb rangadója, és Sergio Ramos személye miatt egy extra éle is lesz a két meccsnek. Ramos Real-legenda, hosszú éveken át volt csapatkapitány, négy Bajnokok Ligáját és öt bajnokságot nyert a Madridban eltöltött 16 éve alatt. Nyáron viszont váltott, a PSG-hez igazolt, de a francia csapatnál eddig mindössze egy meccsen lépett pályára a sérülései miatt.

A sorsolást követően középpontba került, és rögtön nyilatkozott is:

Mindenki tudja a kapcsolatomat a Real Madriddal. Most viszont a PSG játékosa vagyok, és mindent megteszek a klubért, ha kell meghalok a csapatért a Real ellen. Jobban szerettem volna, ha nem kerülünk össze a Reallal, de a visszatérésem a Bérnabeu-stadionba örömmel tölt el, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudtam elbúcsúzni a szurkolóktól

mondta Ramos.

A BL-nyolcaddöntők első meccseire február 15-én és 16-án, valamint 22-én és 23-án, a visszavágókra március 8-án és 9-én, illetve 15-én és 16-án kerül sor.

A második sorsolás eredménye:

Döbbenetes UEFA-baki: meg kellett ismételni a BL-sorsolást

„Mindössze” három hibát követtek ez az illetések, így újra kellett húzni a nyolcaddöntőket.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés