Az első meccsen duplázott, a visszavágón mesterhármast szerzett Ronaldo, a címvédő Real Madrid bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

Az odavágóhoz hasonlóan most is a Bayern kezdett jobban, az első negyedóra a bajoroké volt, és csak Marcelo őrült nagy mentése miatt nem vezetett a Bayern. A félidő második felében aztán a Real dominált inkább, Carvajal lövésénél Neuer, Ramosénál Boateng mentett elég nagyot.

A második félidő tökéletesen kezdődött a Bayern számára. Kassai befújt egy tizenegyest, Lewandowski pedig nem Vidal volt:

15 perccel a vége előtt aztán jött a szokásos Ronaldo-gól, amivel elég jó helyzetbe került a Real:

Két percig még továbbjutásra állt a Madrid, majd Sergio Ramos valahogy összehozta ezt a felfoghatatlan öngólt:

Itt azonban még nem volt vége, a 84. percben az első meccsen tizenegyest hibázó Vidal megkapta a második sárgáját, vagyis a Bayern az odavágóhoz hasonlóan ismét emberhátrányba került. Az eredmény viszont már nem változott, következett a hosszabbítás.

Ahol ismét Ronaldo szerzett (les)gólt, már a negyediket a párharcban:

Öt perccel később a mesterhármas is megvolt a portugálnak (itt is lesen volt), két perccel később pedig Asensio lőtte a negyedik Real-gólt.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő visszavágó

Real Madrid–Bayern München 4–2
Gólszerzők: Ronaldo (76., 105., 110.) Asensio (112.) ill. Lewandowski (53.), Ramos (öngól – 78.)
Továbbjutott: 6–3-as összesítéssel a Real Madrid

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Egyre nagyobb az esély arra, hogy Tóth Alex a világ legerősebb bajnokságába igazol

A Liverpool és az ellenfél edzője is Szoboszlai hibájáról beszélt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés