Kylian Mbappé és Karim Benzema is három gólt szerzett, de utóbbinak meg is adták mindet, így ő lett a párharc hőse.

A PSG elképesztő fölényben volt az első meccsen, de végül csak egy utolsó perces Mbappé-góllal tudott nyerni és előnyt szerezni a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő legnagyobb rangadójának első meccsén.

Mbappé a 94. percben döntött a Real Madrid ellen

Egy zseniális egyéni alakítással nyert a PSG a kaput sem találó Real Madrid ellen.

Madridban sem volt másképp az első egy órában: jobb volt a Párizs, számtalan nagy helyzete és három gólja is volt, de ebből csak egy volt szabályos. Természetesen azt is Mbappé rúgta.

Aztán egy óra elteltével felhozta a PSG a Realt, Donnarumma könnyelműsködése (és a játékvezető nagylelkűsége) után egyenlített Benzema.

De még ekkor is a PSG állt továbbjutásra, nem is törték össze magukat Messiék. A Madrid viszont igen, és két perc alatt berámolt két gólt. Előbb végignézték, ahogy Modric átszalad a pályán, és üresen hagyták Benzemát.

Majd rögtön a középkezdés után Marquinhos adott gólpasszt Benzemának.

Ezután a Real már rutinból lehozta a meccset és 3–2-es összesítéssel kiütötte a minden idők legértékesebb csatársorával felálló PSG-t.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

  • Real Madrid–PSG 3–1
  • Gólszerző: Benzema (61., 76., 78.), ill. Mbappé (39.)
  • Továbbjutott: a Real Madrid, 3–2-es összesítéssel

(Fotó: Berengui/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.