Alapvetően egy téttel bíró felkészülési meccs a Community Shield, de az angoloknak nagyon is fontos a Szuperkupa. Komolyan is vették a csapatok.

A bajnoki és FA-kupa címvédő Manchester City és a Premier League 2., Bajnokok Ligája-győztes Liverpool játszotta az idei szuperkupa-meccset. Ez mindössze a hetedik alkalom volt az angol Szuperkupa történetében, hogy egy duplázó és a bajnoki második helyezett csap össze.

A City kezdte jobban a meccset, Sterling a 12. percben vezetést is szerzett a bajnoknak. 0–1

Fél perccel korábban Leroy Sanét le kellett cserélni sérülés miatt, ami azért érdekes, mert a németet 100 millió euró körüli összegért vinné a Bayern München. Ha komolyabb a sérülés, ugrott a transzfer.

Mindkét csapat meglehetősen nyíltan játszott, sok helyzet volt mindkét kapu előtt: a Liverpool azonban többször is a kapufát találta el, míg a másik oldalon Sterling pepecselt el több ziccert is.

A második félidőben egyre inkább a Liverpool dominált, azonban hiába dolgozta ki a helyzetei, Szalah és Van Dijk is csak kapufáig jutott, vagy Bravo védett hatalmasat. A 77. percben azonban a két középhátvéd, Van Dijk és Matip összehozták az egyenlítőgólt. 1–1

Nagyon érett a tizenegyespárbaj, azonban a 92. percben jött Szalah és eldönthette volna a meccset. Ha Walker nem ér vissza és emeli ki a gólvonalról a fejesét.

A tizenegyeseket jobban rúgta a City, mind az öten beverték, a Poolból viszont Wijnaldum lövését Bravo védte. A City akárcsak 2018-ban, idén is megnyerte az angol Szuperkupát, története során hatodszor.

Community Shield

Liverpool–Manchester City 1–1 – tizenegyesekkel 4–5

(Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés