A Liverpool nem tudta megnyerni a Burnley elleni hazai meccsét, másfél év után nem tudott győzni hazai pályán a bajnok. Frusztráltak is voltak a vörösök.

Számtalan helyzetet kidolgoztak Klopp tanítványai, de egy kivételével mindent kihagytak, Nick Pope elképesztően védett. Ezen kívül pedig volt egy minimum gyanús eset a tizenhatos vonalánál.

Andrew Robertson, aki egyébként a Pool gólját is fejelte, a meccs után nem túl finoman sérelmezte is, hogy David Coote játékvezető nem látott semmit, még okot se arra, hogy visszanézzék az esetet.

„Ez mi a faszért nem volt büntető? Egyetlen kibaszott dolgot sem láttál. Semmit sem láttál a meccsből, azon kívül, hogy adtál nekik egy kibaszott lapot az utolsó percben. Bassza meg, mi értelme annak, hogy itt vagy? Mi értelme?”

Klopp sem fogta vissza a játékosát, ő is magyarázott a sporinak, aki a fenti monológ ellenére lapot sem adott a skót védőnek. Érthető egyébként a Liverpool frusztrációja, százszázalékos hazai mérleggel akarták behúzni a bajnoki címet.

(Fotó: Oli Scarff/Pool via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve