CR egyre sejtelmesebb.

A Bajnokok Ligája döntőjének megnyerése után múlt időben beszélt a klubjáról, majd most elismerte, hogy nem a legjobb ütemben helyezte el a kétségeit, mindeközben még több bizonytalanságot szült néhány szóval.

„Nagyon jó volt a Real Madridban játszani. Az elkövetkező napokban bővebben beszélek még erről. A legfontosabb, hogy nyertünk és történelmet írtunk, most ki kell élvezni ezeket a pillanatokat.”

Ez volt a frissen, melegében elhelyezett gondolat. Most aztán javítani akart. Nem sikerült:

„Akkor beszéltem, amikor talán nem kellett volna, ám valami történni fog. Talán nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat, de én csak őszinte voltam. A héten elárulok valamit, mert a szurkolók mindig támogattak, és a szívembe zártam őket. Nem beszélek sokat, de amikor eljön az idő, akkor beszélni fogok.”

Egyre világosabb, hogy a fizetésemelés miatt célozgat a távozására, kvázi az újabb BL-győzelemmel zsarolja a Real Madridot.

Az AS szerint egyébként már hónapok óta fagyos a viszonya Pérez elnökkel, már a télen közölte a csapattársaival, hogy lelép, elsősorban amiatt, mert a szerződéshosszabbítási tárgyalásai zátonyra futottak januárban. Ronaldo ugyanis nem örült annak, Pérez feltételekhez kötötte a 9 millió eurós éves fizetésemelést. Mondjuk az egyik a BL-győzelem volt, ami meglett, de ettől akkor a portugál úgy élte, meg, hogy a klub elnöke nem tiszteli eléggé. Tegyük hozzá, hogy az őszi teljesítménye sem indokolt fizetésemelést.

A spanyol lap arról is írt, hogy miután Ronaldo megkapta ötödik Aranylabdáját, Peréz nyilvánosan mégis Neymart dicsérte, amiért nagyon berágott a portugál. Neymart ugye nagyon meg akarja szerezni az elnök, vélhetően ezt is sérelmezi a sztár.

Ha a tavaszi produkcióját nézik, akkor elé tolnak egy új kontraktust, ha csak a BL-döntős teljesítményét, akkor lehet, hogy Neymar mellett döntenek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés